Új utasforgalmi terminállal bővült az MH Papa Bázisrepülőtér. Benkő Tibor honvédelmi miniszter az április 2-án, kedden tartott ünnepélyes átadáson elmondta: az új építmény mind a polgári, mind pedig a katonai alkalmazásnak megfelel, de a cél egyértelműen az, hogy elsősorban azok a honvédek használják, akik például misszióból érkeznek, vagy oda indulnak.

A tárcavezető a bázisrepülőtéren tartott sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet, hogy sok katonai gyakorlatot tartanak Magyarországon, amire külföldi katonákat, illetve a szövetséges nemzeteket is meghívják. A terminál e gyakorlatok lebonyolítását is kiszolgálja a jövőben. Megjegyezte, hogy mivel a Nehéz Légiszállító Ezrednek is otthont adó repülőtérnek nagyobb repülőgépek fogadására is alkalmasnak kell lennie, így a jövőben bővítik majd a kifutópályát és a gurulóutakat.

Kép letöltéseFotó: Rácz Tünde

„Büszkék lehetünk erre a bázisra, büszkék lehetünk a Nehéz Légiszállító Ezredre és az ezredet működtető kiszolgáló állományra. Büszkék lehetünk arra a szövetségesi rendszerre, amelyben dolgozunk, hiszen ez a repülőtér nemcsak a Magyar Honvédség érdekeit szolgálja, hanem nemzetközi, NATO-érdekek tükrében végzi feladatát. Ez egy 400 fős terminál, amely a legkorszerűbb, legmodernebb formában készült el” – mondta Benkő Tibor.

Kép letöltéseFotó: Rácz Tünde

A miniszter kitért arra is, hogy a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program során figyelmet fordítanak a katonákra, a technikai eszközökre és az infrastruktúrára is. A terminál – az utóbbiba illeszkedve – a működés feltételeinek biztosításához szükséges. A fejlesztések során már megvásárolták a személy- és csapatszállításra alkalmas repülőgépeket, amelyekkel a katonákat és felszerelésüket akár több ezer kilométerre is el tudják vinni. Szerződést kötöttek a könnyű és közepes helikopterek beszerzésére, s hátra van még a légvédelmi rendszerek és rakéták megvétele – fűzte hozzá.

Kép letöltéseFotó: Rácz Tünde

Az új terminál átadása előtt felavatták azt a MiG-21-es emlékművet, amelyet a pápai Celli út és a 83-as főút találkozásánál lévő körforgalomban helyeztek el. A tárcavezető beszédében elmondta: a talapzatra helyezett vadászrepülőgép 1971 és 1990 között teljesített szolgálatot, és 1800 órát repült. A kicsivel több mint százéves Magyar Légierőben mintegy négy évtizeden át szolgáltak ilyen típusú gépek, ennyi időn át vettek részt az ország biztonságának garantálásában – fűzte hozzá. „Azt kívánom, hogy ez a jelkép álljon itt örökké! Hirdesse a város és a katonák közös munkáját és szolgálatát, hirdesse a békéért, a szabadságért való közös küzdelmünket, és egyben emlékeztessen azon hős katonáinkra, pilótáinkra, akik e cél érdekében áldozták életüket.”

Áldozó Tamás, Pápa polgármestere az emlékműnél elmondott beszédében úgy fogalmazott: a MiG-21-es a város már jól ismert jelképei között kapott helyet, hiszen kifejezi az ott élők identitását. A vadászgép felállításával egy hagyományt folytatnak, mert felidézi a katonai repülés pápai évtizedeit, de egyben valamennyi pápai katona emlékét is. „Ma, amikor itt állunk, azok előtt is tisztelegjünk, akik évtizedeken keresztül itt üzemeltették a magyar vadászrepülőgépeket, de gondoljunk arra is, hogy sokan életüket, egészségüket áldozták a haza védelmében. Az ő önfeláldozásukat, áldozatvállalásukat, hazaszeretetüket is hirdeti ez az emlékmű” – mondta a polgármester.

Kép letöltéseFotó: Rácz Tünde

A beszédek után átvágták a nemzeti színű szalagot, s elhelyezték az emlékezés koszorúját az emlékmű talapzatánál.

(honvedelem.hu)