Magyarország történelme a hősökre épül. Ezeket a hősöket kell napjaink fiatalságával újra megismertetnünk – mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter a honvédelem napja alkalmából rendezett központi ünnepségen május 16-án, Budapesten.

A Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban tartott rendezvényen részt vett Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Németh Szilárd parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes is. Köszöntőjében a tárcavezető Buda 170 évvel ezelőtt, 1849. május 21-én történt visszafoglalását nem csak a szabadságharc, de egész történelmünk egyik legkiemelkedőbb haditettének nevezte. Mint mondta, az elődök hősiessége a mai napig példát mutat az egész társadalomnak. „A honfoglalástól kezdve egészen napjainkig, a magyar népre mindig is jellemző volt, hogy törekedett az önállóságra, függetlenségre, szabadságának kivívására. Magyarország történelme a hősökre épül. Ezeket a hősöket kell napjaink fiatalságával újra megismertetnünk” – hangsúlyozta a miniszter.

Kép letöltéseFotó: Tóth László

Benkő Tibor a múlt és a jelen között párhuzamot vonva rámutatott, hogy a Magyar Honvédség megalakulása és a két éve elindított Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program ugyanazt a célt, a haza erős védelmét szolgálja. „Ennek a programnak a haditechnikai modernizáció képezi az egyik szeletét, de legalább annyira fontos a honvédelmi része, amely a katonáról kell, hogy szóljon. Ő áll a középpontban, ő az, akinek lojálisnak kell lenni hazájához, nemzetéhez, aki ha kell, életét áldozza azért a szolgálatért, amelyre vállalkozott” – emelte ki a tárcavezető, hozzátéve: a katonai életpályamodellt azért vezették be, hogy a magyar katonák érezzék az ország és a társadalom támogatását, bizalmát.

 

A honvédelem napja alkalmából Benkő Tibor honvédelmi miniszter mindenkinek megköszönte áldozatos munkáját és helytállását, majd Böröndi Gábor altábornaggyal, a Magyar Honvédség parancsnok-helyettesével adott át elismeréseket, köztük a Honvédelemért, valamit az Év Katonája kitüntető címeket. A rendezvény a Honvéd Együttes ünnepi műsorával zárult.

(honvedelem.hu)