Maklár mellett tartották július 20-án, hétfőn az M3 autópályát Eger városával összekötő M25 gyorsforgalmi autóút átadó ünnepségét. Az eseményen beszédet mondott dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter.
„A magyar kormány döntése értelmében – és annak támogatásával – az a célunk, hogy minden megyeszékhelyet kössünk be a gyorsforgalmi úthálózatba, hiszen napjainkban mind az idő, mind a nagyvárosok, mind az ipari és gazdasági területek elérése rendkívül fontos mindenki számára” – emelte ki beszédében Benkő Tibor. A tárcavezető hozzátette: ezzel a közúti beruházással Eger és térsége évtizedes álmai valósultak meg, hiszen innentől kezdve az itt élők gyorsabban és nagyobb biztonságban utazhatnak.
Az ünnepélyes átadón Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára kiemelte: az M25 autóút átadásával már országszerte 18 gyorsforgalmi út köti össze megyei jogú városainkat autópályáinkkal. „Ezekkel a beruházásokkal a közúti kapcsolataink színvonalát emeljük, és kiváló lehetőséget biztosítunk a jövőbeni gazdasági beruházásokhoz is”- tette hozzá az államtitkár.
„A most átadott autóúttal Eger és környékének fejlődése léptéket vált” – hangsúlyozta Nyitrai Zsolt, a térség országgyűlési képviselője, aki beszédében elmondta: a mai naptól az itt élők nagyobb biztonságban, időt megtakarítva érhetik el a fővárost és az ország egyéb területeit. Az országgyűlési képviselő kiemelte: Eger és térségének turizmusát is segíti a most átadott közút, amely egyben a környező települések átmenő forgalmát is csökkenti. Nyitrai Zsolt a kivitelezéssel kapcsolatban megjegyezte: az átadott út elhozza a térségbe az új gazdasági vállalkozásokat, és azok megtelepedését is megalapozza.
Nagy Róbert, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója beszédében elmondta: az elmúlt évtizedek legnagyobb mértékű megyei közúti beruházásának sikere annak is köszönhető, hogy mind a tervezés és előkészítés, valamint a kivitelezés során is tartották a határidőket, és innovatív megoldásaikkal korszerű autóutat adhatnak át az itt élőknek és az ide látogatóknak. A vezérigazgató az autóút érdekességei közül kiemelte, hogy a beruházás során 100 ezer fát és cserjét ültettek, és közel 880 ezer négyzetméteren végeztek füvesítést.
A gyorsforgalmi autóutat Ternyák Csaba egri érsek áldotta meg. Az átadó ünnepségen emléklapokat adtak át a környező települések – Eger, Maklár, Kerecsend, Andornaktálya, Nagytálya – polgármestereinek. A rendezvény ünnepélyes szalag-átvágással zárult.
(honvedelem.hu)