Történelmi fejlődés időszakába lépett a Magyar Honvédség – mondta dr. Simicskó István honvédelmi miniszter március 23-án, pénteken Székesfehérváron, az új katonai buszok ünnepélyes átadásán.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a katonák akár az életük árán is garantálják Magyarország biztonságát; helytállnak a déli határon és a missziókban, hogy a magyar emberek biztonságban élhessenek. „A magyar katonáktól biztonságot kapunk, ezért is fontos, hogy kifejezzük tiszteletünket, megbecsülésünket irányukba, és itt az ideje annak is, hogy fejlesszük a Magyar Honvédséget” - mondta.
Hozzátette: éppen ezért a honvédség fejlesztésének egyik első lépése a katonák illetményének emelése volt, amit követett az egyéni felszerelésük modernizációja. Emellett a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program kiemelt célja a magyar hadiipar újjáélesztése is. A HM Currus Zrt. és az Ikarus Járműtechnika Kft. kooperációjában a Magyar Honvédség számára készült CURRUS ARIES-VOLVO típusú buszokból első ütemben tizenöt darabot adtak át. A miniszter szavai szerint a következő időszakban felgyorsul a fejlődés üteme, és új járműveket, eszközöket adnak át a katonáknak. „Új és fontos fejlesztéseket fogunk bejelenteni, mert a katonákat fel kell vértezni a kor színvonalának megfelelő képességekkel és tudással, valamint a legmodernebb eszközökkel is, hiszen a megváltozott biztonsági környezetben számos kihívással kell szembenézniük” – fogalmazott dr. Simicskó István.
Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes beszédében elmondta: nagy nap volt a mostani az Ikarus gyár számára, hiszen 35-40 évvel ezelőtt az üzem a világ legnagyobbjai között, egészen pontosan a negyedik helyen volt. Ekkor a gyárban készült a világ csuklós buszainak mintegy kétharmada. Székesfehérvár pedig akkoriban a magyar gazdaság egyik motorja volt.
Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere azt mondta, három nagyvállalat határozta meg a város gazdasági teljesítményét, a Videoton, az Ikarus és a Köfém. Nem sok család lehet Székesfehérváron, amelynek ne lenne valamilyen köze az előbb említett cégekhez – fűzte hozzá. A polgármester köszönetet mondott a kormánynak, amiért a haderő reformjának keretében segít megmenteni az Ikarust.
Széles Gábor, az Ikarus Járműtechnika Kft. vezetője korszakhatárnak nevezte a buszok elkészültét, és elmondta, hogy a gyár egy növekedési pályára állt. Hozzátette, hogy nagy az érdeklődés az új buszok iránt, hiszen ilyen, moduláris, többféle célra alkalmas járműveket nem gyártanak a NATO tagállamaiban. A személy- és sebesültszállításra, illetve parancsnoki központként is használható buszok olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyek máshol nem léteznek – hangsúlyozta. Elmondta azt is, hogy nemrégiben mintegy 2 milliárd forintból fejlesztették az Ikarus gyárat, amely várja az új megrendeléseket.
A Volvo alvázra szerelt új autóbuszokat Euro VI-os motorral szerelték. A járművek negyven személy vagy akár 12 sebesült szállítására alkalmasak. A most átadott tizenöt járművet még idén további negyven követi; 2019-ben pedig a tervek szerint már összesen 100 új busz áll majd a Magyar Honvédség rendelkezésére.
Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.
(Honvédelmi Minisztérium)