Az utókor részére egy olyan társadalmat szeretnénk hagyni, amely Szent István nyomdokain halad tovább - fogalmazott Benkő Tibor honvédelmi miniszter augusztus 16-án, pénteken, Tiszalökön.

A város főterén megrendezett Szent István-napi ünnepségen Benkő Tibor honvédelmi miniszter Gömze Sándor, a város polgármesterének felkérésére mondott ünnepi beszédet. Mint kiemelte: a megemlékezés, az ünnep mindig lehetőséget ad arra, hogy egy kicsit visszatekintsünk a múltba, miközben kötelességünk előre is nézni, kitekinteni, mit szeretnénk, mit akarunk a jövőben elérni.

Amikor államalapító Szent István királyról és a magyar állam megalapításáról beszélünk, mindig szem előtt kell tartanunk, miként is született és maradhatott fenn ez a nemzet ennyi viszontagság után. Mindenekelőtt azért, mert elődeink a honfoglalást követően felismerték, hogy változtatni kell addigi életmódjukon és, hogy a magyar nép nyugati kereszténységre térése, a magyar állam megszervezése halaszthatatlan feladat. Taksony és Géza is felismerte ennek szükségességét, mégis Szent Istvánnak köszönhetjük, hogy létrejött egy erős, önálló, független magyar állam a Kárpát medencében – tette hozzá a tárcavezető.

Benkő Tibor rámutatott: kevesen tudják, hogy 163 olyan csata, ütközet, forradalom és szabadságharc fordult elő a magyar állam fennállása során, amelyben őseink és hőseink példát mutattak. Sajnos hajlamosak vagyunk arra, hogy mindig a vesztes csatákra emlékezünk, pedig ebből a 163-ból több, mint 90 alkalommal győztesen került ki a magyar katona – mondta a tárcavezető. „Vannak alapvető érdekeink, hogy békében és biztonságban éljünk, neveljük gyerekeinket, gondoskodjunk szüleinkről és vannak értékeink, amelyeket napról napra saját magunk teremtünk meg. Az a környezet, az a kultúra, amelyet mi alakítottunk ki. Értékünk az a tudás, amit elsajátítottunk, és azok az egyházi történelmi kulturális értékek is, amelyeket Szent István utódaiként kötelességünk és felelősségünk megőrizni” – fogalmazott a honvédelmi miniszter, hozzátéve: a magyar nemzet közösen felelős ezeknek az értékeknek a megőrzéséért, de közös felelősségünk az ország biztonságának a védelme is.

„Azt kívánom, hogy béke és biztonság legyen, hogy haladjunk tovább az őseink által kijelölt úton és ne feledjük el, hogy haza csak egy van! Sorsáért és biztonságáért pedig mi vagyunk a felelősek” – hangsúlyozta Benkő Tibor.

Az esemény - amelyen mások mellett részt vett és felszólalt Vinnai Győző, a térség országgyűlési képviselője is - ünnepi műsorral zárult.

(honvedelem.hu)