A védelmi együttműködés terén az Amerikai Egyesült Államok hazánk egyik legfontosabb stratégiai partnere – mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter, aki március 12-én hivatalában fogadta David Cornsteint, az Egyesült Államok budapesti nagykövetét.
A találkozón az érintett felek áttekintették a kétoldalú együttműködés eddigi eredményeit, valamint több, regionális biztonsági kérdés aktualitását.
Egyetértettek abban, hogy a két ország képviselői által 2019-ben aláírt Védelmi Együttműködési Megállapodáshoz kapcsolódó feladatok mielőbbi és minél szélesebb körű végrehajtása mindkét fél érdeke. Az iraki szerepvállalással kapcsolatban Benkő Tibor elmondta, hogy Magyarország az Amerikai Egyesült Államok megbízható szövetségeseként elkötelezett a NATO által kitűzött célok elérésében.
A megbeszélésen elhangzott, hogy a katonák biztonsága és egészségének megóvása kiemelten fontos feladat. A koronavírus-járvány terjedésének megelőzése érdekében a kiképzések és a hazai, illetve nemzetközi gyakorlatok átütemezésére kerülhet sor.
(honvedelem.hu)