Elrajtolt a budapesti Hősök teréről az a tíz katona, akik tizennégy napon át futnak a 12. isonzói csata 100. évfordulója alkalmából megrendezett „Centenáriumi emlékfutás a hősökért” elnevezésű rendezvényen. Az esemény fővédnöke dr. Simicskó István honvédelmi miniszter, aki a futás első 1917 méterét közösen teljesítette a csapat tagjaival.
„Emlékeznünk kell a Nagy Háborúra, azon belül is azokra az elesett magyar katonákra, azokra a hősökre, akik az életüket áldozták Magyarország akkori ügyéért” – kezdte köszöntő beszédét a honvédelmi miniszter. Dr. Simicskó István elmondta: egy nemzet nagyságát leginkább az tudja kifejezni, hogy hogyan gondolkodik az elesett katonákról. Hozzátette: az emlékezés egyben nemzettudatunk megélése is. „Két olyan dolog van egy közösség életében, ami összeköti az embereket, a nemzetet: a katonai hivatás és a sport. Ezért döntöttünk úgy, hogy emlékfutással emlékezünk a száz éves évfordulóra” – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter.
Szalay-Bobrovniczky Alexandra, humán főpolgármester-helyettes kifejtette: ez a váltófutás a múltra emlékeztet, de üzenete előremutató. „A fiataloknak is ismernie kell a múlt jeles történéseit, és megfelelő tudással az elődök példájával a mai életüket is gazdagíthatják”- mondta.
A futás első, jelképes 1917 méterén többen is csatlakoztak a csapathoz. Köztük dr. Simicskó István honvédelmi miniszter, a Magyar Honvédség Sportszázadának katonái, valamint a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium növendékei.
A honvédelmi tárca a „Centenáriumi emlékfutás a hősökért” elnevezésű rendezvénnyel emlékezik meg a száz évvel ezelőtti caporettói áttörésről. Az esemény századik évfordulóján a kaposvári MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred állományából kilenc hivatásos és szerződéses, valamint egy önkéntes műveleti tartalékos katona indult útnak a budapesti Hősök teréről, hogy két héttel később - 1023 kilométert megtéve – a szlovéniai Kobaridba érkezve, váltásokban teljesítsék a caporettói csata tiszteletére szervezett emlékfutást.
A történelmi háttérről dr. Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka érdeklődésünkre elmondta: a caporettoi áttörés az Osztrák-Magyar Monarchia győzelmes hadművelete volt. „A tizenegy Isonzó-csata után tizenkettedikként a monarchia áttörte az olasz védelmet és nagyon nagy győzelmet aratott. A katonáink hősies magatartása miatt minden magyar ember méltán büszke lehet erre a győzelemre” – hangsúlyozta az ezredes.
Nevelős László alezredes, az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság főtisztje, a csapat vezetője a honvedelem.hu kérdésére válaszolva elmondta: a futás nyolcvankét települést érint. „Úgy próbáltuk összefűzni a területeket, hogy az aktív a nyugat-magyarországi katonai alakulatokat érintsük, ezért Győrön, Tatán, Pápán, Veszprémen és Kaposváron keresztül haladunk le a határ felé” – részletezte az útvonalat a csapatvezetője. Az alezredes hozzátette: ma hatvanhat kilométer futnak váltásban: Solymár-Pilisvörösvár-Piliscsaba útvonalon egészen Tarjánig.
A futók az útvonalon található emlékműveknél és hősi temetőknél a résztvevők leróják tiszteletüket. A kaposvári alakulat katonáihoz útközben bárki csatlakozhat.
(honvedelem.hu)