A példamutatás rendkívül fontos gyermekeink, unokáink számára. Példakép mindig kell, mint ahogyan gróf Csáky Károly is példaképe ennek az országnak, térségnek, volt járásnak - mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter Balsán, az egykor a Tisza fölött átívelő híd romjainál elhelyezett emléktábláknál, szeptember 15-én.
Kilencven évvel ezelőtt, 1930 októberében adták át azt a hidat, amelyet az egykori honvédelmi miniszter, gróf Csáky Károly kezdeményezésére építettek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Balsánál, a Tisza fölött. A híd nem csak a gazdaság és közlekedés szempontjából volt fontos, de környéke a helyiek kedvelt közösségi terévé is vált. Az építmény a második világháború pusztítása miatt mindössze tizennégy évig állt. A világégés utolsó időszakában a németek – stratégiai fontossága miatt – felrobbantották. A hidat 1944. november 1-jén érte utol végzete, s bár többször felmerült az újjáépítésének gondolata, a próbálkozások megmaradtak elméleti szinten.
Az egykori építmény lábánál, a Tisza partján szeptember 15-én két emléktáblát avattak: egyet a híd, a másikat gróf Csáky Károly emlékének szentelve. Benkő Tibor ünnepi beszédében a volt honvédelmi miniszter erényeire mutatott rá. Mint mondta, gróf Csáky Károly a térség nemzetgyűlési képviselőjeként fáradhatatlanul dolgozott a járás, a környék lakóiért, olyan ember és katona volt, aki tett, mert tenni akart a hazájáért, a magyar emberekért. „Méltán idézzük fel emlékét mindazoknak, akikkel tudunk azonosulni, akiket fontosnak tartunk őseink közül arra, hogy emléket állítsunk számukra” – fogalmazott a honvédelmi miniszter.
Benkő Tibor rámutatott: gróf Csáky honvédelmi miniszterként a katonákat is mindenben segítette az első világháború után. Felelevenítette, hogyan gondoskodott a hadirokkantakról, hogyan emelte meg a segélyeket, s hogyan segített a tizenkét éve hazájukat szolgáló katonának leszerelésük után visszailleszkedni a polgári életbe, munkához juttatva őket. Szólt arról, hogy az egykori miniszter által építeni kezdett híd az emberek összetartozását, a hitet, a békét, a biztonságot szimbolizálta, míg felrobbantása éppen azok elvesztését, a háború pusztítását jelképezte. Mint mondta: a napjainkban zajló Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program éppen azért kiemelten fontos a magyar emberek biztonsága szempontjából, hogy soha többé ne ismétlődhessen meg az, ami a balsai Tisza-híddal történt. „Azt kérem önöktől, segítsenek nekünk céljaink megvalósításában. Pontosan azért haladunk ezen az úton, hogy békét, biztonságot tudjunk garantálni Magyarországnak, a magyar embereknek” – fogalmazott a tárcavezető. Benkő Tibor reményét fejezte ki, hogy a térségben előbb vagy utóbb újra meg fog épülni egy híd. Mint mondta: nem csak azért, hogy az embereket összekösse, hanem azért, hogy elődeink és őseink előtt méltóképpen tudjunk tisztelegni.
A parton az emléktáblákat Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Somogyi Szilvia, Balsa polgármestere, valamint Berecz János, Gávavencsellő polgármestere leplezte le. A honvédelmi tárca vezetője az emlékezés koszorúját is elhelyezte az újonnan avatott emlékhelyen.
(honvedelem.hu)