Ibrahim Al-Jaafari iraki külügyminisztert udvariassági látogatáson, hivatalában fogadta dr. Simicskó István honvédelmi miniszter november 22-én, kedden.
Magyarország kormánya támogatja az Iraki Köztársaság egységét, területi integritását és szuverenitásának helyreállítását az Iszlám Állam által megszállt területeken, valamint szoros, jó kapcsolatokra és együttműködésre törekszik a szövetségi és a kurdisztáni regionális kormánnyal egyaránt.
Dr. Simicskó István kiemelte, a támogatást katonai jelenlétünk is alátámasztja: Magyarország közel 150 fővel vesz részt a koalíciós műveletben. Emlékeztetett, hogy az Egyesült Államok felkérésére - az Országgyűlés döntése nyomán - tavaly csatlakoztunk a többnemzeti misszióhoz, miután az Iszlám Állam elleni harcban az iraki kormány 2014 júniusában az ENSZ tagállamaihoz fordult segítségért. Segítségnyújtásunk részeként jelenleg is zajlik, a NATO Védelmi Képességépítési Kezdeményezés keretében, az az angol nyelvű C-IED (Rögtönzött Robbanóeszközök Elleni Tevékenység) tanfolyam az MH Altiszti Akadémián, melyen az iraki központi kormány 14 katonája vesz részt.
A megbeszélésen szó esett az iraki kormány terveiről is, hogy miként tudják segíteni a felszabadított területeken a belső menekültek visszatéréséhez szükséges feltételek megteremtését, és ehhez milyen külső segítségre számítanak. Magyarország számára fontos az iraki újjáépítésben történő részvétel, hiszen Európa biztonsága szempontjából Irak stabilitása elengedhetetlen.
(honvedelem.hu)