A tatai MH 25. Klapka György Lövészdandárnál tett látogatást Benkő Tibor honvédelmi miniszter július 7-én, kedden. A tárcavezető megtekintette a katonai objektum több létesítményét, valamint a felújítás alatt álló épületeket.
Az elöljárói látogatáson – amelyen jelen volt Sándor Zsolt vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Parancsnoksága törzsfőnökének műveleti helyettese is – a résztvevők meghallgatták Lőrincz Gábor dandártábornok, alakulatparancsnok tájékoztatóját, valamint Cseppentő József ezredes, a HM Védelemgazdasági Hivatal infrastrukturális és fejlesztési főigazgató-helyettesének jelentését. A ZÁÉV Építőipari Zrt. részéről Rozgonyi Péter főmérnök tájékoztatta a tárcavezetőt a munkafolyamatokról. Ezt követően a honvédelmi miniszter megtekintette a harckocsi zászlóalj telephelyét, valamint a felújítás alatt álló épületeket.
Benkő Tibor a látogatást követően elmondta: szerette volna személyesen is megtekinteni azokat a beruházásokat és folyamatokat, amelyek elősegítik a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program megvalósulását. „A beszerzések folytatódnak, hamarosan érkeznek a Leopard típusú kiképző harckocsik, amelyek segítségével meg tudjuk kezdeni a katonák átképzését keleti technikáról nyugati technikára” – hangsúlyozta. A miniszter elmondta: a dandár parancsnoki állományának és a Magyar Honvédség vezetésének köszönhetően helyben meg lehet oldani a kiképzés egy részét. Mint megtudtuk, jelenleg a régi telephely felújítása folyik annak érdekében, hogy az átmeneti időszakban is el lehessen helyezni az eszközöket. Jövőre elkezdődik az új telephely kiépítése, amely vadonatúj, korszerű elhelyezési feltételeket biztosít majd. A munkafolyamatokat és a látványterveket értékelve Benkő Tibor elégedettségét fejezte ki, majd köszönetet mondott a katonák munkájáért.
Lőrincz Gábor dandártábornok érdeklődésünkre elárulta: a Leopard típusú kiképző harckocsik érkezésének előkészítése sokrétű feladat. „A telephely, a javítóműhely és a hangárok mellett meg kell teremtenünk a személyi állomány élet- és munkakörülményeit” – fogalmazott a dandártábornok.
Benkő Tibor a honvédelmi tárca által finanszírozott nagyberuházások mellett megtekintette azokat a kezdeményezéseket is, amelyeket a dandár a saját költségvetéséből, illetve a Magyar Honvédség Parancsnoksága által biztosított előirányzatból valósított meg. A tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár parancsnoka 2019 januárjában vette át a parancsnoki beosztását. „A laktanya régi tornaterem-épülete már akkor zárva volt, amikor hadnagyként itt kezdtem a katonai pályafutásomat. Annak érdekében, hogy meg tudjuk teremteni a sportolási lehetőségeket az állomány tagjainak, az elmúlt két évben a parancsnoki karbantartási keret szinte teljes részét arra fordítottuk, hogy – remélhetőleg ez év karácsonyáig – át tudjuk adni az új sportcsarnokot a katonáinknak” – hangsúlyozta Lőrincz Gábor dandártábornok.
(honvedelem.hu)