Ma Magyarországon a szabadság és a béke természetesnek számít, pedig ezt fenn kell tartani, s ennek a legfőbb biztosítéka a több száz éves katonahagyományokra épülő Magyar Honvédség – hangsúlyozta Németh Szilárd miniszterhelyettes, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára augusztus 20-án, kedden Kőszegen, az államalapítás ünnepén.

Az államtitkár rámutatott: augusztus 20-a 1083 óta ünnep a magyar történelemben. Szent László király - VII. Gergely pápa hozzájárulásával - ekkor emeltette oltárra István király és fia, Imre herceg, illetve Gellért püspök relikviáit a székesfehérvári Bazilikában. Szent István a legnagyobb dolgot tette meg, amit egy uralkodó megtehet a saját népéért, s megvédte Magyarország függetlenségét egy olyan korban, amikor magától értetődő lett volna a behódolás és az önfeladás. Az akkori Európában is a nagyhatalmak diktáltak, paktumok köttettek, népek szűntek meg és olvadtak be mindörökre más népekbe.

Kép letöltéseFotó: Dévényi Veronika

Szent István király azonban óriási hittel a magyarokban, letette az önálló, keresztény magyar állam alapjait, amelyet erős törvényekkel, határvédelemmel, és a magyar állam szuverenitásával erősített meg. Fiát, Szent Imre herceget, s rajta keresztül a jövő uralkodóit pedig a keresztény hit és a nemzeti hagyományok őrzésére, tiszteletére intette. „Szent István királyunk öröksége mérceként, példaként áll előttünk minden történelmi időben. Ahogy a korábbi nemzedékek is – ha szükség volt rá – kiálltak Szent István Magyarországa mellett, úgy most rajtunk van a sor, hogy megóvjuk ezt a hagyatékot, ezeréves értékeinket” – emelte ki Németh Szilárd.

A magyarság azóta is Európa szívében él és őrzi nemcsak magyarságát, hanem Európa határait, békéjét, biztonságát és azokat az értékeket, amelyek nélkül Európa nem létezhet. Az elmúlt ezer év megtanított minket arra, hogy Magyarország akkor maradhat meg, ha megőrizzük önmagunkat, ha megőrizzük területünket, biztonságunkat, függetlenségünket, ha a legkisebb magyar faluban és városban is megőrizzük magyarságunkat, és ha kell, akkor megvédjük magunkat a hódítóktól. „Az ezeréves magyarság azt is üzeni Európának, hogy Európa is csak akkor maradhat meg, ha megőrzi önmagát, megvédi határait, a nemzetek Európáját és keresztény kultúráját” – hangsúlyozta az államtitkár.

Kép letöltéseFotó: Dévényi Veronika

A beszéd után megáldották az ünnepi kenyeret, majd szétosztották a kőszegi polgárok között.

(honvedelem.hu)