Nyugállományú katonáknak és honvédségi nyugdíjasoknak tartott előadást a haderő általános helyzetéről, valamint a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programról Benkő Tibor honvédelmi miniszter március 3-án, Kaposváron.
A honvédelmi miniszter elmondta: a program fontos része a nyugállományú katonákról, valamint azok családjairól történő gondoskodás. Mint fogalmazott: meg kell találni azokat a pontokat is, ahol a nyugállományú katonák aktívan tudják segíteni a honvédelem ügyét.
„A katonai eskü egész életre szól, egész életen át kötelez. Ezt a legtöbb katona így is gondolja. Éppen ezért az új katonai életpályamodell is egész életre kell, hogy szóljon. Kötelességünk segíteni a nyugállományú katonáknak és családtagjaiknak” – fogalmazott a honvédelmi miniszter.
Benkő Tibor elmondta: fontosnak tartja, hogy a nyugállományúak közvetlenül jussanak információkhoz a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programról, hiszen „látniuk kell, mi zajlik a honvédelem területén.” Mint mondta: a katonák esküjüket mindig „az ország, a nemzet, a haza érdekében” tették. Kiemelte: voltak olyan időszakok, amikor sok trauma érte a katonákat és a katonacsaládokat egyaránt, gondoljunk itt a létszámcsökkentésekre, a laktanyák bezárására és a képességek leépítésére.
„Szerencsére a jelen és a jövő egész más képet mutat, hiszen a haderő létszáma emelkedik, képességeink fejlődnek, technikai eszközeink korszerűsödnek, számuk bővül” – közölte a honvédelmi tárca vezetője.
Benkő Tibor előadásában kifejtette: a nyugállományú katonák és honvédségi nyugdíjasok számára a kidolgozás fázisában van az Obsitos- és a Veterán Program, amely számos kedvezményt – például vásárlási kedvezményeket – nyújt a korábbi aktív katonáknak. Tervben van egy honvédségi nyugdíjas otthon kialakítása is – ennek kapcsán jelenleg az igényfelmérés zajlik. Kérdésekre válaszolva a honvédelmi miniszter elmondta, hogy a korábbi Tiszti Klubok újraindításának lehetőségeit is vizsgálják. Hallhattuk: az új katonai életpályamodellben – a korengedményes nyugdíjrendszer megszűnése miatt – tekintettel lesznek az idősebb korosztályra. „Nyilvánvaló, hogy a fizikai képesség csökkenése idővel behatárolja a katonai szolgálat lehetőségeit. De például az ifjúság honvédelmi nevelésében nagy szerepet kapnak azok, akik már több évtizedet szolgáltak a haderőben” – fogalmazott a honvédelmi miniszter. Az önkéntes tartalékos rendszerrel kapcsolatban elhangzott: a haderő célja az, hogy aki szeretne bármilyen formában tartalékos katonai szolgálatot vállalni, annak erre legyen lehetősége. Az idei nyárra tervezett ifjúsági honvédelmi táborokról a miniszter elmondta: már most betelt szinte az összes hely, ami pontosan jelzi a táborok népszerűségét.
A haditechnikai fejlesztésekről szólva Benkő Tibor megjegyezte: a haderő a lehető legmodernebb eszközöket szerezte, és szerzi be. Teszi mindezt átgondolt módon – például az új Leopard harckocsik esetében az állomány képzését már most megkezdték, noha a Magyar Honvédség igényei szerint elkészülő eszközök 2023-ban érkeznek majd meg hazánkba. Kiemelte többek között az új parancsnoki vezetési rendszert, mellyel Európában eddig csak két ország rendelkezik. Hozzátette: az előzetes elképzelések szerint a hadiipar további fejlesztése Kaposvárt is érinti majd.
A tájékoztató előtt újságírói kérdésre válaszolva Benkő Tibor elmondta: a Magyar Honvédség komoly egészségügyi képességekkel rendelkezik, melyeket adott esetben csatasorba állít a koronavírus-járvány belföldi megfékezése érdekében. Hozzátette: a határainkon túl szolgáló katonákat minden szükséges egészségügyi felszereléssel ellátták.
(honvedelem.hu)