A magyar és a német védelempolitikai gondolkodás értékrendszerében és irányaiban rendkívül hasonló – jelentette ki Benkő Tibor honvédelmi miniszter, miután bemutatkozó látogatáson fogadta csütörtökön Johannes K. Haindl-t, Németország budapesti nagykövetét.
A tárcavezető megköszönte a német nagykövet elismerő szavait a honvédség veszélyhelyzetben tanúsított kiemelkedő szerepvállalása kapcsán. Hangsúlyozta a német és magyar fél közötti tapasztalatcsere fontosságát, mely nagyban hozzájárult a járványhelyzet sikeres kezeléséhez. Mint mondta, a katonák feladata az emberek biztonságának szavatolása. Az elmúlt időszak egyértelműen bebizonyította, hogy a képességeikre békeidőben is szükség van.
Benkő Tibor kiemelte, hogy fokozatosan növekszik a védelempolitikai és a hadiipari együttműködés szerepe a két ország kapcsolatrendszerében. Ennek soron következő fontos állomása lesz a Leopard 2A4 harckocsik hó végi érkezése, melyeket a múlt héten láttak el magyar felségjellel Münchenben.
Védelempolitikai és védelmi ipari kapcsolataink továbbfejlesztését a tárca támogatja, és érdekeltek vagyunk a szoros konzultációban – hangsúlyozta a miniszter. Egyetértettek abban, hogy a két ország közötti együttműködés nem csak a haderőfejlesztés területén kiváló, hanem a missziós szerepvállalásban is.
A miniszter üdvözölte az Európai Unió német elnökségének programját, amely véleménye szerint rendkívül ambiciózus törekvéseket vázol a következő hat hónapra. Majd hozzátette: ez a program rávilágít arra, hogy a koronavírus-járvány miatt minden ország, így az Unió is komoly kihívással néz szembe. Egyetértettek abban, hogy nem kivétel ez alól a biztonság és védelem területe sem. A honvédelmi tárca vezetője kiemelte, hogy továbbra is fontos az Unió perifériáján kialakuló válságok hatékony kezelése.
A miniszter és nagykövet egyetértettek abban, hogy régiónk stabilitásának megőrzése érdekében kiemelten fontos mind a Nyugat-Balkán támogatása, mind a déli kihívások kezelésének folytatása Afrikában.
Benkő Tibor szólt arról is, hogy hazánk támogatja Németországnak az EU Közös Biztonság- és Védelempolitika fejlesztése érdekében tett törekvéseit. Hangsúlyozta továbbá, hogy közösségünk védelme és biztonsága érdekében elengedhetetlenül szükséges a civil és a katonai képességek fejlesztése, illetve a védelmi kezdeményezések eredményorientált végrehajtása.
A tárgyaláson a felek megerősítették elkötelezettségüket a kétoldalú együttműködés fejlesztése és a kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszéd mellett.
(honvedelem.hu)