Bemutatták csütörtökön a Székesfehérvár, Magyarország és a Nagy Háború című könyvet, amelyet Szakály Sándor, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója, a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezetője szerkesztett.

Az "...egy ezred év viharaiban meg nem rendült törhetetlen hűség" alcímet viselő kötettel kapcsolatban Vargha Tamás (Fidesz) országgyűlési képviselő, a HM parlamenti államtitkára hangsúlyozta: "a vérben és vasban eltöltött 52 hónap" emlékeit gyűjtötték össze a szerzők azért, hogy a következő nemzedékek számára is kutatható és megismerhető legyen a száz évvel ezelőtti nagy háború. Úgy vélte, a könyv emléket állít Székesfehérvár katonáinak, hőseinek.

Kép letöltéseFotó: Bodnár Boglárka/MTI

Az államtitkár szerint az első világháború alapjaiban rázta meg a nemzeteket és a társadalmakat, a háborúkról alkotott társadalmi kép teljesen megváltozott.

Vizi László Tamás, a Kodolányi János Főiskola rektorhelyettese nemzetközi szintűnek nevezte a kiadványt, amely egyben hiánypótló is, hiszen a várossal összefüggésben korábban ilyet még nem alkottak. Mint mondta, a könyvben számos új tanulmány, kutatási eredmény van, amelyek akár további kutatási eredményeket hozhatnak a jövőben.

Kép letöltéseFotó: Bodnár Boglárka/MTI

Emlékeztetett arra, hogy a kötet a 2014 decemberében és 2015 áprilisában intézményük által szervezett tudományos konferenciákra épül.

Szakály Sándor elmondta, hogy a kiadványban 17 szerző 19 írása szerepel. A fejezetek egy része kitekintést nyújt a világháború egészére, másik része pedig Székesfehérvár háborús éveit mutatja be.

Megjegyezte, hogy a könyvben sikerült bemutatni, miként kapcsolódik a gazdaság, a politika, az egyházügy és a kultúra a nagy háborúhoz.

Külön kiemelte azt a részt, amely a székesfehérvári 10-es huszárok a közmédiában címet viseli és elsősorban a Magyar Rádió és a Magyar Távirati Iroda életében szerepet játszó egykori katonákról szól, többek mellett Kozma Miklós egykori MTI-elnök-vezérigazgatóról.

(MTI)