Csütörtök reggel jelennek meg az érintett vállalatoknál a honvédelmi irányító csoportok - jelentette be a honvédelmi miniszter, a koronavírus-járvánnyal összefüggésben létrehozott, Létfontosságú Magyar Vállalatok Biztonságáért Felelős Akciócsoport vezetője az M1 aktuális csatornán március 18-án, szerda este. Benkő Tibor arról is beszélt, hogy péntek reggeltől katonák is lesznek az utcákon.

Benkő Tibor elmondta: néhány száz olyan magyar vállalat van, amely különleges jogrendben olyan infrastruktúrát képvisel, ahol a Magyar Honvédségnek szerepe lehet. Feladatuk, hogy a létfontosságú magyar vállalatok üzemelését, biztonságát elősegítsék. Példaként említette az energetikai, a távközlési, a közlekedési és az egészségügyi szektort.

Kérdésre válaszolva azt mondta, mivel az infokommunikáció fenntartása is feladataik közé tartozik, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap is érintett lehet.

Elmondta, eddig 140 vállalatot választottak ki, de mint megjegyezte: ennél jóval több van, amelynek az ország biztonságos működését kell szolgálnia. Az érintett vállalatokhoz néhány tagú katonai, honvédelmi irányító csoportot küldenek ki. Erről az érintett vezérigazgatóknak tájékoztató levelet küldött – közölte.

Azt mondta: az irányítócsoportok – melyekben rendőrök és a katasztrófavédelem munkatársai is lesznek – nyomon követik és koordinálják a vállalati munkát. Tevékenységükről rendszeresen jelentést adnak a Honvédelmi Minisztériumban létrehozott irányítócsoportnak, amely az országos operatív törzsnek jelent. Kiemelte: a honvédelmi irányítócsoportok feladata kettős: a fizikai biztonság és a működőképesség feltételeinek biztosítása.

A honvédelmi miniszter azt is bejelentette, hogy péntek reggeltől nagyobb létszámban jelennek meg a katonák az országban. Azt mondta: az országot honvédelmi szempontból hét járőrkörzetre osztották, ahol a katonák megjelennek. Elsősorban azokon a településeken kell nagyobb katonai jelenlétre számítani, ahol most is van katonai alakulat – közölte.

Orbán Viktor miniszterelnök múlt pénteken jelentette be, hogy a koronavírus elleni védekezés keretében tíz akciócsoport áll fel, ezek egyike a Létfontosságú Magyar Vállalatok Biztonságáért Felelős Akciócsoport.

A Benkő Tibor honvédelmi miniszter vezette Létfontosságú Magyar Vállalatok Biztonságáért Felelős Akciócsoport feladata, hogy azokat a szolgáltató- és gyártókapacitásokat, közlekedési, energetikai, gyógyszeripari cégek munkáját koordinálja, amelyek működése a rendkívüli járványhelyzetben kiemelten fontos Magyarországon.

A teljes beszélgetés az alábbi linkent tekinthető meg.

https://honvedelem.hu/cikk/benko-tibor-csutortok-reggel-jelennek-meg-az-erintett-vallalatoknal-a-honvedelmi-iranyito-csoportok/

(honvedelem.hu/MTI)