Magyarország és Montenegró hasonlóan látja mind a térség, mind a világ biztonsági kérdéseit - emelte ki a Benkő Tibor honvédelmi miniszter Montenegró védelemi miniszterével kedden Budapesten tartott tanácskozása után.

A két politikus közös sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva elmondta: a kiképzés, felkészítés, oktatás, a közös gyakorlatok és a közös missziós feladatok ellátásának területén tervezik a két ország katonai együttműködésének erősítését.

Emellett a másik fontos terület a Nyugat-Balkán biztonságának kérdése. Benkő Tibor megjegyezte, Magyarország e térségben állomásoztatja békefenntartó katonáinak többségét. Fontosnak mondta, hogy montenegrói kollégájával hasonlóan látják, mi történik az érintett országokban, és azon vannak, hogy a problémákat közösen oldják meg. Benkő Tibor hozzátette: abban is egyetértettek, hogy a problémákat ott kell megoldani, ahol azok keletkeznek, helyben kell segíteni.

Kiemelte: egyetértettek abban, hogy a Nyugat-Balkán biztonsága, stabilitása kiemelten fontos. Ezért fontos, hogy a térség országai mielőbb csatlakozzanak az euro-atlanti övezethez, mert ez is a stabilitást erősíti. Ennek tükrében támogatták Montenegró NATO-csatlakozását is, s mindent megtesznek, hogy a balkáni ország mielőbb az Európai Unió tagja legyen.
Benkő Tibor hasznosnak és konstruktívnak nevezte a találkozót. Megjegyezte: a két ország katonai együttműködése eddig is nagyon jó volt.
Hasonlóan látják a haderő-modernizáció fontosságát is - mondta Benkő Tibor, hozzátéve: Montenegró is nagy erőfeszítéseket tesz, hogy minél erősebb, korszerűbb haderőt építsen.

Az emberi erőforrás fontosságáról is beszéltek, arról, hogy minél több fiatalt megnyerjenek a hadsereg számára.
Predrag Boskovic montenegrói védelmi miniszter is kiválónak nevezte a két ország, különösen a két védelmi minisztérium, valamint a haderők közötti együttműködést. Külön megköszönte Magyarország támogatását Montenegró euro-atlanti integrációjának segítésében. Azt mondta, Montenegró sokat tanulhat Magyarországtól, többek között euro-atlanti tapasztalatai nyomán.

A montenegrói miniszter is szólt arról, hogy régiós szinten és globális szinten is sok dologban egyetértenek. Tárgyaltak többek között a haderő-modernizációról is, hiszen mindkét ország haderőfejlesztésben van.
Predrag Boskovic elmondta: sokat foglalkoztak a nyugat-balkáni régióval, mivel Magyarországnak és Montenegrónak egyaránt érdeke, hogy a térségben nyugalom legyen. Megállapították, hogy vannak pozitív fejlemények a térségben, de vannak még olyan kérdések, amelyet csak közösen lehet megoldani.

Kérdésre válaszolva elmondta: a Nyugat-Balkán biztonsága mellett az illegális migrációs helyzetről is tárgyaltak. Azt mondta: az elmúlt időszakban ismét egyre több migráns próbálkozik Montenegró területén is keresztüljutni, a következő időszakban pedig a migránsok számának növekedésével számolnak. Megjegyezte, reméli, hogy most felkészültebb lesz Európa, mint 2015-ben volt.

A montenegrói miniszter azt mondta, úgy véli, e területen is sokat lehet tanulni Magyarországtól.

(MTI)