A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége már huszonöt éve hidat képez a civil szféra és a fegyveres testületek között - mondta Kun Szabó István vezérőrnagy, a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a BEOSZ megalakulásának huszonötödik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen, május 6-án, szerdán, Budapesten, a Stefánia Palotában.
Rendkívül összetett, sokrétű és szép feladatot vállalt magára a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége. Az aktív szolgálat alatt megszerzett képességek fenntartása és továbbadása mellett egyfajta hidat képez a civil szféra és a fegyveres testületek között - mutatott rá a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára ünnepi beszédében.
Kun Szabó István kiemelte: a BEOSZ-t a katonatársadalom igénye hozta létre. Az aktív, a tartalékos és a nyugállományú katonák együtt vesznek részt ebben a munkában, ez az igény pedig azóta is megtartó erő a szervezet számára.
A Magyar Honvédségben felhalmozódott tudást, képességeket folyamatosan fejleszteni és gondozni kell, de nem csak önmagunk számára, hanem azért, hogy át lehessen adni az utánunk következő nemzedékeknek. Csak így, összefogva, generációkon átívelve és minden generációt megszólítva lehet fejlődni. A múlt ismeretével és a jelen kihívásainak felismerésével lehet építeni a jövőt - hangsúlyozta az ünnepségen a Kun Szabó István vezérőragy.
Az ünnepi beszéd után a helyettes államtitkár honvédelmi miniszteri elismeréseket adott át a BEOSZ azon tagjainak, akik az elmúlt huszonöt évben munkájukkal nagyban segítették a szervezet működését.
(Honvédelmi Minisztérium)