Udvariassági látogatáson fogadta Hende Csaba honvédelmi miniszter Jorge Domecq-et, az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) új főigazgatóját, aki februári kinevezését követően az EDA tagállamok fővárosaiban tesz látogatást.
A főigazgató látogatásainak fő célja, hogy a tagországokban tovább erősítse az EDA céljainak és tevékenységének támogatottságát, megbeszéléseket folytasson a prioritásokkal bíró területekről és problémákról.
A honvédelmi miniszterrel folytatott megbeszélés középpontjában hazánk EDA projektekben történő részvétele, valamint a 2015. júniusi, védelmi kérdésekkel is foglalkozó Európai Tanácsülésre való felkészülésünk állt.
A megbeszélésen Hende Csaba honvédelmi miniszter hangsúlyozta, hogy a képességfejlesztés terén Magyarország számára fontosak a többnemzeti együttműködési programok. A tárcavezető szólt arról, hogy az EDA tevékenységeihez, illetve azok sikeréhez a jövőben – lehetőségeinkhez és érdekeinkhez mérten – egyre aktívabban szeretnénk hozzájárulni annak érdekében, hogy ki tudjuk aknázni a bennük rejlő lehetőségeket. A miniszter elégedetten nyilatkozott az Ügynökség azon törekvése kapcsán, hogy a szétaprózott nemzeti erőfeszítések mellett támogatja az európai együttműködést.
Jorge Domecq hangsúlyozta, hogy az EDA lehetőség a tagállamok kezében, amely előmozdíthatja a kétoldalú, regionális, és európai védelmi együttműködést, a tagállamok igényei szerint. Kijelentette, hogy nagyra értékelik Magyarország részvételét számos projektben, ösztönöznek a további aktív szerepvállalásra. Megerősítette, hogy az Ügynökség folytatja a kutatás-fejlesztés és a hadfelszerelési együttműködés előmozdítását, a versenyképes európai védelmi piac megerősítését célzó erőfeszítéseit.
A főigazgató magyarországi tartózkodása során több megbeszélést folytatott a hazai haderőtervezési és hadfelszerelés-fejlesztési szakértőkkel, valamint találkozott a Nemzetgazdasági Minisztérium képviselőivel is.
(Honvédelmi Minisztérium)