Informális találkozón egyeztettek az Európai Unió védelmi miniszterei Bécsben, augusztus 29-én és 30-án. A konferencia legfontosabb témája Európa biztonsága és annak közös, az európai nemzetek együttműködésével történő szavatolása volt.
Dr. Benkő Tibor, Magyarország honvédelmi minisztere az értekezleteket követően úgy fogalmazott, hogy a konferencián „annak a megoldását próbáljuk keresni, elfogadtatni, hogy Európa biztonsága az európai népen, az európai országokon kell, hogy múljon, és nekünk kell gondoskodni saját magunkról.”
Az európai kontinenst érintő fenyegetések kapcsán kiemelte: ellenére annak, hogy vannak olyan nemzetek – mint például hazánk is –, amelyek különböző jogi, fizikai és egyéb intézkedésekkel megfékezték az illegális migrációt, látható, hogy Európa számos országába a mai napig is érkeznek illegális bevándorlók. Emlékeztetett, hogy „ez az illegális migráció táptalajt biztosít a terrorizmusnak is, hiszen 2015 őszén nagyon sok olyan személy lépett be Európába – Magyarországon keresztül is –, akikről később kiderült, hogy szervezett tagjai voltak különböző terrorszervezeteknek.”
Az európai összefogás kapcsán dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter hozzátette: a védelmi együttműködést mindenképpen úgy kívánják kialakítani, hogy az így létrejövő közös képességek kiegészítsék és ne duplikálják a NATO-tagságnak köszönhetően már létező képességeket. „Én úgy gondolom, hogy erre van megoldás, elsősorban politikai szinten kell megoldást találnunk. Az pedig nem kérdés, hogy Európának, az Európai Uniónak és az európai nemzeteknek képesnek kell lenniük saját állampolgáraik megvédésére” – mondta.
A honvédelmi tárcavezető hangsúlyozta azt is, hogy Magyarország támogatja a Nyugat-Balkán államainak csatlakozását az Európai Unióhoz, ezzel is garantálva Európa déli határainak biztonságát.
(Honvédelmi Minisztérium)