Egy biztonságpolitikai kockázatot sem szabad lebecsülni - hangsúlyozta a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára kedden Budapesten, egy hadi és biztonsági konferencia megnyitóján.
Vargha Tamás a közelmúltban Magyarországot érintő legfontosabb biztonsági kihívások közül az orosz-ukrán konfliktust, a párizsi merényleteket, valamint az illegális migrációs nyomást említette, s ezzel együtt kiemelte: a már ismert válságok elmélyülésére, elhúzódására és új válságokra, kihívásokra is fel kell készülni.
Ezekhez új megoldások kellenek - szögezte le az államtitkár, aki szerint az új cselekvési irányok meghatározásához, a szükséges tervek kidolgozáshoz, a közös cselekvéshez kitűnő lehetőséget teremt a Biztonságpiac című idei kétnapos konferencia, amelyen a hadi, védelmi és biztonsági szféra valamennyi aspektusát megvitatják a szakemberek.
A honvédelmi államtitkár fontosnak nevezte a magyar hadiipar fejlesztését, és azt mondta, a hon védelme, a nemzet biztonsága érdekében jelentősen csökkenteni kell a függőséget a külföldi hadiipari beszállítóktól.
Vargha Tamás közölte: a magyar katonai logisztikai ellátásbiztonsággal foglalkozó szakemberek már jóval korábban figyelmeztettek a multinacionális hadibeszerzések kockázataira, a külföldi kitettség veszélyére.
Jelenleg már a NATO és az Európai Unió védelmi ügynökségei is keresik a megoldásokat. Ezzel együtt Magyarországon a védelmi ipart felügyelő Nemzetgazdasági Minisztérium, valamint az érintett Belügyminisztérium (BM) és a HM között is megkezdődtek az erről szóló tárgyalások.
Tasnádi László, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára azt hangsúlyozta, hogy az országban szeretnék továbbra is fenntartani a közrendet.
A kormány mindent megtesz a szilárd közbiztonságért - mondta, de egyúttal megjegyezte: ez eddig is összefogással volt megvalósítható. Kiemelt fontosságúnak nevezte a BM, a rendőri és polgárőrszervezetek hatékony együttműködését.
Kitért ugyanakkor arra is, hogy a magánnyomozás jelenleg egy "felszabdalt szakma". "Ideje, hogy megújuljon!" - mondta Tasnádi László, hozzátéve: a BM komoly perspektívát lát ebben.
A konferencián Bodnár Zsolt, a Terrorelhárítási Központ főigazgató-helyettese is azt hangsúlyozta, hogy 2015 jelentősen megváltoztatta Európa védelmét, különösen a terrorelhárítás területén.
Arról is szólt, hogy a TEK műveleti szempontból jelentősen fejlődött az elmúlt időszakban, jelenleg már a nap 24 órájában néhány perc alatt bárhová odaérnek a TEK egységei.
A Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége (GTTSZ), a Magyar Rendészettudományi Társaság (MRTT) és a Biztonságpiac.hu Kft. harmadik alkalommal rendezte meg a Biztonságpiac Konferencia és Kiállítást, amelyen az állami szervezetek és a magánbiztonsági piac meghatározó vállalatainak vezetői értékelik az ország biztonságának helyzetét és különböző aspektusait az elmúlt év eseményeinek tükrében.
A konferencia második napján, szerdán szó lesz az informatikai és információbiztonságról, a biztonságtechnikai trendekről is, továbbá a biztosító ágazat lehetőségeit is megvitatják a szakemberek.
Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.
(MTI)