A COVID-19 járvány okozta rendkívüli helyzet miatt videótelekonferencia keretében tanácskozott a visegrádi országok védelmi államtitkáraiból álló Senior Body testület május 28-án, ahol hazánkat Szabó István, a tárca honvédelmi államtitkára képviselte.
A június végén lezáruló cseh elnökség munkájának áttekintése volt a fő témája az államtitkári szintű tanácskozásnak. A testület elismerését fejezte ki, hogy a cseh elnökség a COVID-19 járvány következtében kialakult rendkívüli körülmények között is törekedett programja minél teljesebb végrehajtására. Az államtitkárok ugyanakkor azt is megállapították, hogy a világjárvány a cseh elnökségi program végrehajtását egyes prioritások esetében megnehezítette vagy egyenesen ellehetetlenítette. A meghiúsult cseh elnökségi programokra a 2020. július 1-jétől induló lengyel elnökség idején kerülhet sor.
A cseh elnökség legfőbb eredménye a V4 védelmi együttműködés hosszú távú víziójának felülvizsgálata. Az együttműködés stratégiai alapjait lefektető és részletező dokumentumot a V4 védelmi miniszterek 2020 júniusi, a cseh elnökséget lezáró ülésük alkalmával fogadják majd el. Szabó István a tanácskozáson elmondta, hogy a dokumentum jól leírja a biztonsági környezetünket, valamint azonosítja a V4 védelmi együttműködés kiemelt területeit és módszereit. Az államtitkár kiemelte, hogy annak ellenére megmaradt a védelmi együttműködés lendülete, hogy a cseh elnökségnek előre nem látott körülmények között kellett dolgoznia. Köszönetet mondott, hogy a magyar javaslatok is helyet kaptak a dokumentumban.
A cseh elnökség egyik kiemelt eseménye volt a 2020 februárjában, a V4 országok és az Egyesült Királyság védelmi miniszterei között megrendezett első találkozó, amelyen a felek kölcsönösen megerősítették együttműködési szándékukat a védelem területén.
A videókonferencia során a cseh elnökség tevékenységének értékelése mellett a felek megvitatták a COVID-19 járványra a NATO és az EU keretében született válaszokat és az azokhoz való V4 hozzájárulás lehetőségét is. Ennek kapcsán egyetértettek abban, hogy mind a Szövetség, mind az EU sikeresen alkalmazkodott a válság miatt kialakult rendkívüli körülményekhez, és meghozták a válság sikeres kezeléséhez szükséges intézkedéseket.
A honvédelmi államtitkár hozzászólásában felhívta a figyelmet arra is, hogy a válságra adott válaszokat és a levont tapasztalatokat integrálni kell az összes vonatkozó munkafolyamatba. Kiemelte, hogy meg kell őrizni az Európai Unió hitelességét, a közös műveleteket és missziókat pedig folytatni kell.
Kiemelt figyelmet kell fordítani a terrorizmus elleni harcra, és mindent meg kell tenni az illegális migráció megállítására, amely a közeljövőben fokozódhat a járvány okozta gazdasági válság miatt. A NATO-val kapcsolatban hangsúlyozta, hogy meg kell őrizni a szervezet egységét és biztosítani kell az alapfeladatok ellátását.
Mint mondta, Magyarország támogatja, hogy a Szövetség megalkosson egy olyan egészségügyi válságtervet, amelynek segítségével hatékonyabban tud reagálni a járványok okozta válságokra. Továbbá a felek egyetértettek abban is, hogy a védelmi kiadásokat növelni kell. Ezzel kapcsolatban Szabó István elmondta, hogy Magyarországon, a kormány döntése alapján, a védelmi költségvetés 2024-re el kell, hogy érje a GDP 2 százalékát.
Az egyeztetés során az államtitkárok megállapodtak abban is, hogy a V4 országok megosztják egymással a járvány kezelése során szerzett nemzeti tapasztalataikat, és megvizsgálják, hogy a jövőben, járvány okozta válságok esetén a V4-ek miként tudnának hatékonyabban együttműködni.
(honvedelem.hu)