Együttműködési megállapodást kötött az MH Egészségügyi Központ és a Magyar Testgyakorlók Köre (MTK). A megállapodást dr. Simicskó István honvédelmi miniszter és dr. Deutsch Tamás, a sportegyesület elnöke írták alá február 8-án, hétfőn, Budapesten, a Honvédkórház épületében.
A tárcavezető a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy nem pusztán egy egészségügyi szolgáltatásról szóló szerződést írtak alá, hanem valójában a magyar sport támogatásáról van szó. Az MTK-t a magyar sport zászlóshajójának nevezve megjegyezte, hogy a klub sportolói eddig 33 olimpiai aranyérmet, 28 ezüstöt és 21 bronzérmet szereztek. Hozzátette: a Honvédkórház olyan színvonalú ellátást képes biztosítani a sportolóknak, amely egyedülálló Magyarországon.
Az intézmény összesen 56 ezer fekvőbeteg ellátását végzi el évente a több mint egymillió járóbeteg mellett. Simicskó István szerint a cél, hogy a „sportot szerető nemzetből sportoló nemzetté váljunk”, illetve az is, hogy a sport a társadalom értékei között kapjon helyet.
Deutsch Tamás a megállapodás aláírásakor azt mondta: két olyan nagy múltú szervezet együttműködéséről van szó, amelyek több mint száz éve szolgálják a közjót. Rámutatott, hogy a szerződés értelmében mintegy 150, a „legkiválóbbak” közül kikerülő MTK-s sportoló sportegészségügyi hátterét biztosítja a jövőben a Honvédkórház. Szólt arról is, hogy az MTK az utóbbi években az egyik legnagyobb sportszervezetté vált: több mint 30 szakosztállyal és mintegy 2000 főnyi tagsággal rendelkeznek, és az elért eredmények alapján Magyarország második legsikeresebb egyesületének számít.
A megállapodás értelmében mintegy 150 főnyi magyar és külföldi állampolgárságú sportoló válik jogosulttá az MH Egészségügyi Központ magas színvonalú, ingyenes és finanszírozott egészségügyi ellátására.
(Honvédelmi Minisztérium)