Benkő Tibor, Magyarország honvédelmi minisztere is részt vett azon a fogadáson Berlinben, amelyet Annegret Kramp-Karrenbauer német védelmi miniszter adott elődje, Ursula von der Leyen tiszteletére.
A távozó kereszténydemokrata politikust július 16-án választották meg az Európai Bizottság elnökének. Angela Merkel kancellár, a német védelmi misztérium, az Európai Unió és a NATO tagországok védelmi miniszterei, nagykövetei és katonai attaséi közösen búcsúztatták augusztus 15-én, csütörtök este a munkáját az Európai Bizottság elnökeként folytató Ursula von der Leyent.
A hagyományokhoz híven a távozó védelmi minisztert ilyenkor utódja a legmagasabb presztízsű katonai tiszteletadással, a Großer Zapfenstreich-el búcsúztatja el, melynek része a Bundeswehr díszegységének fáklyás felvonulása, valamint a katonazenekar előadása is.
A rendezvényt követő fogadáson hazánk honvédelmi minisztere elismerését fejezte ki Ursula von der Leyennek a tárca élén végzett munkája kapcsán, és köszönetet mondott neki azért a támogatásért, amit német partnere nyújtott a Magyar Honvédség megújítása terén.
(honvedelem.hu)