„Hivatásunk, hogy hőseink áldozatát megértve egy erkölcsi alapokon nyugvó, szabad és boldog jövőt építsünk gyermekeinknek, amelyben él a nemzet lelke, összetartó ereje pedig minden eddiginél erősebb” – mondta Vargha Tamás február 24-én, Budapesten.
A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum díszudvarán avatták újra Manno Miltiades domborművét, amely az első világháborúban történt gorodoki lovasroham emlékét örökíti meg. „Az a sok névtelen ember, aki a hazáért feláldozta családi biztonságát, mindennapi kenyerét vagy életét, életpéldaként áll előttünk” − mondta a dombormű leleplezése előtt Vargha Tamás. „Az ilyen nagy idők történelmét meg kell örökítenünk, a sok szenvedést, hősiességet az emlékezet babérkoszorújával kell kereteznünk.”
A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes hozzátette: a haza a legnagyobb érték az életben, de igen nagy ára van, ma pedig tiszteletünket leróva, főhajtással kell emlékeznünk azokra, akik életüket, testi épségüket adták a hazáért.
„Emlékezni kötelesség. Hivatásunk, hogy hőseink áldozatát megértve egy erkölcsi alapokon nyugvó, szabad és boldog jövőt építsünk gyermekeinknek, amelyben él a nemzet lelke, összetartó ereje pedig minden eddiginél erősebb” − mondta Vargha Tamás, aki ezt követően dr. Kovács Vilmos ezredessel, a HM HIM parancsnokával leplezte le a domborművet, majd részt vett az intézmény éves feladatszabó értekezletén is.
Az első világháború kitörésekor a dombormű tervezője, Manno Miltiades népfelkelő huszár hadnagyként önként jelentkezett harctéri szolgálatra, a budapesti 1. honvéd huszárezred törzsének állományába került.
Az Osztrák−Magyar Monarchiának a modern hadászatban, harcászatban nem volt igazán komoly háborús tapasztalata, ezért a lovasságnál és a gyalogságnál is a 19. századi előírásokat igyekeztek hasznosítani: azt gondolták, hogy az orosz és az osztrák−magyar lovasság keresni fogja a mielőbbi összecsapás lehetőségét, és az ilyen lovasrohamban a korabeli szabályzatok szerint nem kellett erős tüzérség és sok géppuska. Ezért a Monarchia szinte minimális tüzérséggel és nagyon kevés géppuskával, az esetlegesen gyalogosan megvívandó harcokhoz szükséges szurony és gyalogsági ásó nélkül indította útba huszárait.
A mozgósítást követően, 1914. augusztus 5-éről 6-ára virradó éjjel kezdődött az Oroszország elleni haderők felvonulási körletbe való szállítása a galíciai hadszíntér szóban forgó részén. A magyar királyi 5. honvéd lovashadosztály parancsnoka, Froreich Ernő altábornagy elhatározta, hogy megerősített hadosztályával augusztus 16-án átkel a Zbrucz folyón, amely egyben a határvonalat is jelentette. A hadosztályparancsnok mielőbb meg akart küzdeni az orosz lovassággal, ezért elhatározta, hogy a Gorodoktól nyugatra sejthető kozákokat északról és délről átkarolva megtámadja.
A harci láz hevében nem várta be a kiküldött felderítő járőrök jelentéseit az ellenség helyzetéről, ezért anélkül, hogy tudta volna, hol és milyen erős ellenség van előtte, illetve abban a hitben, hogy az oroszok – az eddigi tapasztalatoknak megfelelően – nem fognak ellenállni az erélyes támadásnak, támadási parancsot adott. (Ebben a szakértők szerint az is közrejátszott, hogy augusztus 18-ára, az uralkodó születésnapjára győzelmes rohamról akart beszámolni.)
A roham az orosz tüzérség és géppuskás osztagok tüzében összeomlott, az 5. lovashadosztály 24 tisztjét, 450 huszárját és 650 lovát elveszítette. A lovasrohamban, parancs továbbítása során géppuskalövedéktől Manno Miltiades is megsebesült. 1917-ben a Monarchia csapatai visszafoglalták a galíciai hadszíntereket, majd egy katonai küldöttség, amelynek Manno Miltiades is tagja volt, felkereste a Gorodok melletti csatamezőt, ekkor volt lehetősége több vázlatot is készíteni. Tervei alapján Nemes György mintázta meg a domborművet, amely rohamozó huszárokat ábrázol. A relief alsó részére Somogyváry Gyula fogalmazta a kétsoros szöveget, az emléktáblát pedig a gorodoki lovasroham tizenötödik évfordulóján, 1929. augusztus 17-én avatták fel ünnepélyes keretek között a budapesti Ferenc József lovassági laktanya főépületének falán.
1945 után a laktanyába a rendőrség egységei költöztek, és a domborművet a Belügyminisztérium intézkedésére, 1948-han a Hadtörténeti Múzeumnak adták át, de sajnos a kőkeret nélkül. Hosszú évtizedekig a gyűjteményi raktárban pihent, és csak 2004-ben, a világháború kitörésének 90. évfordulóján lett újra látható. A bronz dombormű az elmúlt évtizedekben nagyon rossz állapotba került, felülete oxidálódott, több helyen repedések keletkeztek rajta, ezért felújítása szükségszerű volt. A kőkeret felirata nélkül nem volt teljes az emléktábla, ezért a HM HIM szakemberei korabeli fényképek és újságcikkek alapján rekonstruáltatták. A tábla a díszudvaron több első világháborús mementó, így a 61., 63. 82. gyalogezred, valamint a 15. honvéd és 15. népfelkelő gyalogezred emléktáblái társaságában látható.
(Honvédelmi Minisztérium)
