A magyar történelem során számtalanszor bebizonyosodott, hogy a béke rendkívül törékeny dolog, azt óvni és védeni kell - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter az augusztus 20-i katonai tisztavatáson tartott köszöntőjében, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren hétfőn.

Benkő Tibor hozzátette: ehhez erős honvédségre; új haditechnikai eszközökre, jól kiképzett és felszerelt katonákra, az ő vezetésükre alkalmas honvédtisztekre és tábornokokra van szükség.

Ezek megvalósítását szolgálja a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési terv, amely célul tűzte ki, hogy Magyarország honvédsége, a hon védelem erős lábakon álljon és erős kezekben legyen - emelte ki a miniszter.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

Benkő Tibor beszédében a katonai esküt egyedülállónak nevezte. Mint kiemelte: arra tesznek esküt, hogy Magyarországot hűen szolgálják, állampolgárait ha kell életük feláldozásával is megvédik.

A miniszter a katonáknak azt mondta: szolgáljanak úgy, hogy társadalom minden polgára elismeréssel szóljon erről a hivatásról; mutassanak példát hazaszeretetből és hősiességből.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

Idén a Parlament előtti Kossuth téren összesen 172-en tették le katonai esküjüket. A honvédtisztjelöltek - folytatva a 2011-ben újraindított ludovikás hagyományt - fogadalmukat kardrántással, "a hazáért mindhalálig!" felkiáltással erősítették meg.

A katonák ünnepélyes avatását Áder János államfő, Benkő Tibor, Korom Ferenc vezérkari főnök, valamint kormányzati, állami és katonai szervezetek, diplomáciai testületek képviselői mellett több száz érdeklődő nézte végig.

(MTI)