A legfontosabb Európa békéje és biztonsága, amelynek megőrzésében mindkét országnak megvan a maga feladata és felelőssége – mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter Annegret Kramp-Karrenbauerrel, a német védelmi miniszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján július 16-án, Budapesten.
Kétnapos hivatalos látogatásra hazánkba érkezett csütörtökön Annegret Kramp-Karrenbauer német védelmi miniszter, egyben a kormányzó Kereszténydemokrata Unió elnöke. A politikus a nap folyamán megbeszélést folytatott Orbán Viktor miniszterelnökkel és Benkő Tibor honvédelmi miniszterrel. A két tárcavezető a tárgyalás után közös sajtótájékoztatón számolt be a részletekről.
Benkő Tibor a két ország kiváló védelmi kapcsolatait hangsúlyozta. Mint mondta, a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program haditechnikai eszközeinek nagy részét éppen Németországtól szerzi be hazánk. Utalt a H145M típusú helikopterekre és a Leopard 2-es típusú harckocsikra is. Köszönetét fejezte ki, amiért Németország ilyen mértékben támogatja a magyar védelmi ipar fejlesztését és a kiképzést, s elmondta: az együttműködés tovább folytatódik a jövőben. „Az eddigi hadiipari együttműködésből jól látható, hogy a beszerzéseink jelentős részét Németországból oldottuk meg. Amikor az Európai Unió nemzeteinek biztonságáról beszélünk, ebbe beleértjük azt is, hogy a technikai eszközeink jelentős részét európai nemzetek bevonásával valósítjuk meg” – mondta Benkő Tibor, hozzátéve: olyan szoros az együttműködés, hogy hazánk továbbra is Németországra tekint az egyik legfőbb partnerként a beszerzések területén.
Benkő Tibor kiemelte: mindannyiunk érdeke, hogy a NATO és az Európai Unió biztonságosan és jól működjön, s ezzel együtt jár az is, hogy a szövetségi rendszeren belül minden országnak vannak speciális biztonságpolitikai érdekei, amelyeket a többieknek figyelembe kell venni. Elismeréssel szólt arról, hogy Németország azokat a stratégiai célkitűzéseket fogalmazza meg, amelyek egész Európa békéjét és biztonságát szolgálják.
A honvédelmi miniszter elmondta, hogy megbeszélésük legfontosabb témája Európa békéje és biztonsága volt, amelynek megőrzésében mindkét országnak megvan a maga feladata és felelőssége. Mint fogalmazott, a két nemzetnek számtalan olyan kapcsolódási pontja van, amelyeket tovább tud erősíteni.
Annegret Kramp-Karrenbauer szintén a tárgyalás eredményességét emelte ki. Mint mondta, a biztonság- és védelempolitika terén a két ország között kiemelkedő az együttműködés, ezt a külföldi partnerségek, például az afganisztáni misszió is jól példázza. A német miniszter külön örömét fejezte ki, hogy 2025-ben Magyarország és Németország együttműködik majd az EU-harccsoportban. Úgy fogalmazott: Németország bízik a Magyar Honvédség szakértelmében és számít rá a jövőben is. A haditechnikai beszerzések kapcsán elmondta: Németország bizakodik az együttműködés további elmélyítésében.
A német védelmi miniszter Lengyelországban kezdte, Magyarország után pedig Bulgáriában, Csehországban és Szlovákiában folytatja a tárgyalásokat.
(honvedelem.hu)