A sajtóban számos téves, a közvéleményt félrevezető információ jelent meg a honvédség gépjármű-adatbázis frissítésével kapcsolatban.

A tények a következőek: A nemzetgazdasági erőforrásokra vonatkozó adatok kezelése a Magyar Honvédség feladatkörébe is tartozó kötelezettség.

A rendszerváltás óta meglévő szabályozást nemzetközi példák sora támasztja alá, hiszen az eljárásrend nem pusztán hazai sajátosság, hanem minden, a biztonságáról felelősen gondolkodó ország társadalmának alapvető érdeke. Ez a feladatrendszer nyilvántartások vezetésével és pontosítások végrehajtásával valósul meg.

Az eddigiek során valamennyi kormányzat feladata volt e komplex feladatrendszer végrehajtása és ellenőrzése, mely magánszemélyek gépjárműveire nem terjedt és nem is terjed ki.

Ebből adódóan teljes mértékben indokolatlan az a fajta hangulatkeltés, amely az utóbbi időben a média részéről ez ügyben irányult a közvélemény felé.

(Honvédelmi Minisztérium)