„A Hűség Falvai, benne az ólmodiak, nem féltek küzdeni azért, ami az övék volt és küzdöttek akkor is, amikor minden veszni látszott, de végül győztek és a legutolsó utáni pillanatban hazatérhettek” - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter június 14-én, vasárnap délután Ólmodon, a „Hűség Falvában” rendezett Falunap-Horvát nap keretében megtartott beszédében.
A Szent Márton templomban megtartott ünnepi szentmisével kezdődött a Vas megyei Ólmodon a horvát nappal egybekötött falunap. Az istentiszteletet követően megkoszorúzták azt az emléktáblát, mely a templom falán azokra az ólmodi hősökre emlékeztet, akik az első, illetve a második világháborúban áldozták életüket a magyar hazáért. Az összesen 29 hősi halott emléke előtt Hende Csaba honvédelmi miniszter is lerótta kegyeletét.
Ezt követően a polgármesteri hivatal udvarában felállított sátorban folytatódott az ünnepség, ahol beszédet mondott Hende Csaba is. „Büszkék vagyunk az ólmodi horvátokra, akik a Kőszeg ostroma idején elpusztult faluban báró Jurisics Miklós hívására a tengermellékről elvándorolva kerestek és találtak új hazát és otthont, s azóta jóban-rosszban velünk élnek” - fogalmazott a tárcavezető, aki a továbbiakban arra az időszakra tekintett vissza, amikor a trianoni békediktátumot követően az ólmodiak is tanúbizonyságát adták a hűségüknek és komoly harcuknak köszönhetően sikerült elérniük, hogy a település továbbra is Magyarországhoz tartozhasson.
Az ünnepségen részt vett Ágh Péter, a térség országgyűlési képviselője, aki azt a folyamatot ismertette, melynek végén az Országgyűlés - Hende Csaba és az ő javaslatára - a „Hűség Falvai” címet adományozta Ólmodnak, Szentpéterfának, Pornóapátinak, Nardának, Felsőcsatárnak Horvátlövőnek és Vaskeresztesnek. A „Hűség Falva” címről tanúskodó, Áder János köztársasági elnök, valamint Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt díszoklevelet Hende Csaba és Ágh Péter közösen adta át Hergovich Vince polgármesternek.
Az ünnepség a helyi és környékbeli művészeti csoportok kulturális műsorával ért véget.
(Honvédelmi Minisztérium)