Felavatták a nemzetközi TDK csoporthoz tartozó EPCOS Kft. 10,5 milliárd forintos beruházással kiépített 14 ezer négyzetméter alapterületű fejlesztő- és gyártóközpontját pénteken Szombathelyen.

Az elektronikai alkatrészeket gyártó, a vasi megyeszékhelyen 1900 embert foglalkoztató cég a fejlesztéssel a szombathelyi ipari parkba vonta össze két telephelyét, amely így 50 ezer négyzetméterre bővült.

Joachim Zichlarz, az EPCOS AG. igazgatótanácsának elnöke az avatóünnepségen kijelentette: ambiciózus terveik vannak, a következő három évben a szombathelyi gyár 61,5 milliárd forintos árbevételét 20 százalékkal kívánják emelni, amihez a kapacitások növelésére, köztük a kutatási és fejlesztési részleg további bővítésére lesz szükség Szombathelyen.

Hende Csaba honvédelmi miniszter, a térség országgyűlési képviselője az avatóünnepségen úgy fogalmazott: az EPCOS Kft. megvalósított fejlesztése egy olyan több szereplős történet, amelynek csak nyertesei vannak.

Emlékezetett, hogy a gyárnak az a részlege, amelyet most áthelyeztek, Szombathely belvárosában helyezkedett el, ahol már semmiféle fejlesztéshez nem rendelkezett területtel.

Kép letöltéseFotó: MTI - Büki László

Szavai szerint csak egy jó megoldás volt, kitelepíteni a gyárat a Claudius Ipari Parkba, ehhez viszont szükség volt arra is, hogy a város jutányos áron megvásárolta a területet, ahol az induló mérnökképzés számára laboratóriumokat alakítanak ki és létrehozzák a Duális Felsőoktatási Képzési Központot.

Hozzáfűzte: szükség volt az állami szerepvállalásra is, amit hárommilliárd forintos adókedvezmény formájában nyújtottak az EPCOS Kft. részére, ezzel pedig legalább 220 új, jól fizető, stabil munkahely létrehozását segítik elő.

Takács Balázs, az EPCOS Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a fejlesztő- és gyártóközpontban innovatív ötletek alapján, részben helyben fejlesztett, az autóiparban felhasznált elektronikai alkatrészeket, automatikus távolsági fényvezérlőket, optikai parkolást segítő, sávelhagyásra figyelmeztető, táblafelismerő rendszerek részegységeit, illetve a komfortos nyitás és indítás részegységeit gyártják.

Takács Balázs az MTI-nek az avatóünnepség helyszínén elmondta: terveikben az szerepel, hogy az autóiparban felhasznált termékek részarányát a szombathelyi gyártóközpontban - amely már a TDK konszern legnagyobb gyártóbázisa Európában - 30 százalékról 50 százalékra növelik.

(MTI)