Magyarország Kormányának elsődleges és kiemelt célja, hogy garantálja Magyarország és a magyar emberek biztonságát, amelyben meghatározó szerepe van a Magyar Honvédségnek. Ennek jegyében történik a haderő megerősítése és képességeinek fejlesztése, amelynek következő meghatározó lépéseként 20 új helikopter beszerzéséről döntött a honvédelmi tárca.

A Honvédelmi Minisztérium a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program ütemezett végrehajtásának ezen fázisában a légierő haditechnikai eszközparkjának újabb szegmensében kerül sor fejlesztésre, az új, könnyű, többcélú H145M típusú helikopterek katonai változatának  beszerzésével. A haderőfejlesztés terén régóta napirenden lévő és emellett elengedhetetlenül szükséges képességnövelő tényező a forgószárnyas-, azaz a helikopterképesség megújítása. Ennek jegyében került sor a már hadrendben lévő eszközök nagyjavítására, azonban a meglévő Mi-8-as és Mi-17-es szállító helikopterek hamarosan elérik üzemidejük és rendszerben tarthatóságuk végső határidejét. Első körben ezek pótlásáról döntött a tárca az új helikopterek beszerzésével, amely érdekében szerződést kötött az AIRBUS céggel.

A megújuló képességgel nem csupán az eszközök darabszáma növekszik, hanem egy újabb lépést tettünk az irányba, hogy a Magyar Honvédség hadrendjébe a kor színvonalán álló, modern haditechnikai eszközök kerüljenek.
Az eszközök kiválasztásakor az ország védelme mellett elsődleges szempont volt a hadműveleti alkalmazói igényeknek való megfelelés. Egyértelműen kijelenthető, hogy a fegyverrendszer és az egyéb technikai felszereltség vonatkozásában minden fontos harcászati és technikai szempontból szükséges képességet biztosít a gyártó számunkra. Mindemellett az AIRBUS a helikopterek rendelkezésre bocsátása mellett egy kiterjesztett felszerelési-, oktatási- és támogatási csomagot nyújt a Magyar Honvédség részére.

Kép letöltéseFotó: Honvédelmi Minisztérium

A légierő fejlesztése tekintetében a tárca a közelmúltban a pilóták kiképzésére, valamint az oktatási célok mellett egyéb katonai feladatokra is kiválóan alkalmazható Zlin típusú kisrepülőgépeket szerzett be, valamint ezek mellett többfunkciós csapatszállító AIRBUS A 319-es repülőgépekkel bővítette a Magyar Honvédség légiflottáját. A légierő képességfejlesztése ezzel nem fejeződött be, hiszen hamarosan a haderő vegyes flottájában jelenleg meglévő képességhiányok pótlására futár/felderítő feladatokra is alkalmas kisebb repülőgépek, illetve nagyobb méretű és teljesítményű, teherszállításra és légideszant feladatokra is alkalmas, úgynevezett „rámpás” katonai repülőgépek beszerzési eljárása indulhat meg.

A helikopter-beszerzési eljárást – a honvédség speciális követelményrendszerét is figyelembe véve – a szakmai szempontok, azaz a hadműveleti-műszaki követelményrendszer körültekintő és részletes kimunkálása mellett, széleskörű nemzetközi piackutatás előzte meg. Ahogy azt többször is hangsúlyoztuk, a haderőfejlesztés megvalósítása során mindenkor a rendelkezésre álló költségvetési erőforrások hatékony felhasználására törekszik a honvédelmi tárca.

A Program elindításával az elmúlt negyedszázad legnagyobb volumenű és soha nem látott mértékű modernizációs folyamata vette kezdetét, amelynek kézzelfogható eredményei az új haditechnikai eszközök tekintetében is megmutatkoznak. A cél egy olyan 21. századi modern hadsereg felépítése, amely képes megfelelni az új típusú kihívásoknak és válaszokat ad a megváltozott biztonsági környezetben jelentkező fenyegetettségre Magyarország és a magyar állampolgárok biztonságának minél szélesebb körű garantálása érdekében.

(Honvédelmi Minisztérium)