Értesítési, berendelési és készenlétbe helyezési gyakorlatot hajtott végre a Járványügyi Bevetési Egység (JBE) augusztus 27-én, csütörtökön, a fővárosi Kútvölgyi Klinikai Tömbben. A gyakorlat során a Magyar Honvédséget az MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj szakállománya képviselte.

A Magyarország Kormánya által június 15-én létrehozott JBE az Operatív Törzs keretein belül működik, és hat, szorosan együttműködő szervezetet tömörít magába. A Magyar Honvédségen kívül az Országos Mentőszolgálat, a rendőrség, a tűzoltóság, a katasztrófavédelem, és az Állami Egészségügyi Ellátó Központ képviselői vesznek részt az egység működtetésében.

Kép letöltéseFotó:Botár Gergely/kormany.hu

A gyakorlatot megelőző sajtótájékoztatón Lakatos Tibor rendőr dandártábornok, az Operatív Törzs Ügyeleti Központjának vezetője elmondta: a szervezet feladata, hogy egy esetlegesen kialakuló járványügyi veszélyhelyzet során célzottan és haladéktalanul intézkedni tudjon az érintett területen, valamint koordinálja az együttműködést a védekezésben részt vevő szervezetek között és támogatást nyújtson a területileg illetékes hatóságoknak.

Kép letöltéseFotó:Botár Gergely/kormany.hu

„A mostani gyakorlaton egy olyan esetet szimuláltak, melynek során egy magyar állampolgárokat szállító, külföldről hazatérő turistabuszon kezd el terjedni a fertőzés és a járványügyi hatóságokkal történt kapcsolatfelvétel után egy hazai ellátó központ fogadja a betegeket” – ismertette a gyakorlat mozzanatait dr. Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos. Az eset szimulációja alatt bemutatták – egyebek mellett – a betegek állapot szerinti elhelyezésének, valamint csomagjaik elkülönítésének és raktározásának mozzanatait. A kijelölt kórteremben a betegek előzetes vizsgálatának ügymenetét, és a járványügyi elkülönítéssel érintett fertőzött betegek elhelyezését jelenítették meg, elkülönítve a tünetmentes, de megfigyelés alatt tartott kontaktszemélyektől.

Kép letöltéseFotó:Botár Gergely/kormany.hu

Az MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj szakállománya az eset szimulációja során a fertőzötteket szállító autóbusz mentesítésében, valamint a kórház betegbejárójának és az intézmény földszintjének és liftjének fertőtlenítésében vett részt. Miklovich János ezredes, az alakulat parancsnoka a gyakorlattal kapcsolatban hangsúlyozta: a járvány első hullámának idején végzett mentesítési feladatok alatt és azóta is folyamatosan gyűjtik a tapasztalatokat és ezeket felhasználva teszik még hatékonyabbá és felkészültebbé az állomány felkészítését és feladatellátását.

A helyszíni gyakorlat végrehajtása során a JEB a gyors, eredményes és hatékony intézkedésmenetet demonstrálta, bemutatva a szervek összehangoltan működő védekezési képességeit.

(honvedelem.hu)