Mindennek az alapja a béke és a biztonság - hangsúlyozta Benkő Tibor honvédelmi miniszter október 8-án, kedden, Győrben tartott előadásán.

A miniszter a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatalban a helyi védelmi bizottság tagjai, a közigazgatásban tevékenykedők, a honvédelmi feladatokban közreműködő szervezetek, valamint a megjelent katonai szervezetek képviselői előtt tartott előadásában úgy fogalmazott: Magyarország értékeit és érdekeit csak erős, ütőképes, modern, a hazája iránt elkötelezett Magyar Honvédség képes garantálni.

Kép letöltése

A tárcavezető emlékeztetett: a jelenlegi biztonsági környezet nagyon gyorsan változhat. Példaként említette a délszláv háborút és annak következményeit, Oroszország és Ukrajna konfliktusát, az aszimmetrikus és hibrid hadviselést, az illegális migrációt és az ezzel együtt járó terrorizmust, valamint az instabil államokat. „Ezek a kihívások, fenyegetettségek megkövetelik, hogy lépjünk ebben a kérdésben” – tette hozzá Benkő Tibor, aki szólt a NATO által megjelölt keleti és déli fenyegetettségi irányról is. „A katonai szövetség vezetői csak pár évvel ezelőtt fogadták el a déli fenyegetettség tényét, amelyre az egyes dél-európai államok vezetői már korábban felhívták a figyelmet.”

Kép letöltése

A tárcavezető ismertette a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program fő pillérjeit is. Mint fogalmazott, az összetett, egymásra épülő fejlesztések középpontjában a katonák állnak, vagyis a felszerelésük, az oktatásuk és képzésük, de kiemelt jelentősége van a társadalommal való kapcsolatnak is, amelyet erősít az önkéntes tartalékos rendszer és a hazafias nevelés. A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében emellett új harceszközöket vásárolnak, mint például helikoptereket, repülőgépeket, harcjárműveket, kézi- és nehézfegyvereket, illetve korszerű légelhárító rakétákat. De újra beindítják a hazai hadiipart is: erre jó példa a kiskunfélegyházi fegyvergyár, amely hamarosan készen áll a sorozatgyártásra, és a hazai fegyveres testületek fegyverzetét biztosítja majd.

Kép letöltése

A miniszter utalt a fiatalok megszólításának és az önkéntes tartalékosok toborzásának fontosságára. Ehhez kapcsolódóan beszélt a Honvédelmi Sportszövetségről, a Honvéd Kadét Programról és annak szakképzési ágáról, a honvéd középiskolai rendszer tervezett továbbfejlesztéséről, valamint a honvédelmi táborok sikerességéről is. Hozzátette: mind nagyobb az érdeklődés a területvédelmi elven szerveződő önkéntes tartalékos rendszer iránt is, amelynek már mintegy 9000 tagja van.

A tárcavezető végezetül kiemelte: a kormány elkötelezett támogatásának köszönhetően minden évben a GDP 0,1 százalékával növelik a honvédség költségvetését. A cél, hogy 2024-re a nemzeti össztermék 2 százalékát költsék a hadseregre. „Tehát a kormány komolyan gondolja a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program megvalósítását” – húzta alá Benkő Tibor.

(honvedelem.hu)