A kezdeti sikerek után új szakasz következik a járvány elleni védekezésben, amelyhez – a kormány felhatalmazásával - egy új szervezeti egységet hoztak létre - hangzott el június 15-én, hétfőn, Budapesten, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Teve utcai székházában tartott tájékoztatón.

Lakatos Tibor rendőr ezredes, az ORFK főosztályvezetője, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője elmondta: a mögöttünk lévő időszak jelentős kihívás elé állította nem csak Magyarországot, a magyar állampolgárokat és mindenkit, aki a koronavírussal összefüggő járványhelyzet során a megelőzés és a betegek ápolása területén dolgozott.

Kép letöltéseFotó: Szabó Lajos zászlós

A védekezés sikeresnek bizonyult, azonban a védekezés új szakasza következik, melyhez a kormány felhatalmazásával új szervezeti egységet hoztak létre. Ez a járványügyi bevetési egység, amely a járványügyi készenlét pillére lesz – mondta Lakatos Tibor, hozzátéve: a kormány döntése alapján ez a szervezet fog részt venni az elsődleges feladatok végrehajtásában és támogatást nyújt az illetékes hatóságoknak. A hattagú egységet Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos vezeti, tagja Jackovics Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főosztályvezetője, Cseh Krisztián, az országos kórházfőparancsnoki támogató törzs vezetője, Pápai György, az Országos Mentőszolgálat orvosigazgatója, Lénárt Endre, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ helyettes főigazgatója, valamint Miklovich János ezredes, az MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóaljának parancsnoka.

Lakatos Tibor ezredes hozzátette: a védekezésbe bevonhatják a területileg illetékes védelmi bizottságban részt vevő szervezetek kijelölt állományát, a területileg illetékes kórházparancsnokokat, valamint a vegyivédelmi zászlóaljat is. Az egység működéséről szólva elmondta: ha az operatív törzs vezetőjének tudomására jut, hogy intézkedésre van szükség például egy kórháznál vagy idősotthonnál, akkor utasítja őt, mint az ügyeleti központ vezetőjét, ő pedig az ügyeleti központon keresztül értesíti a bevetési egység vezetőjét, tagjait, valamint az országos kórházfőparancsnoki törzset. Ezt követően a bevetési egység tagjai egymással egyeztetve, saját hatáskörben kezdik meg a munkát, ahogy a kórházfőparancsnoki törzs is jelentést tesz az országos kórházfőparancsnoknak, aki ugyancsak saját hatáskörben teszi meg a szükséges intézkedéseket.

Kép letöltéseFotó: Szabó Lajos zászlós

A tájékoztatót követően az épület előtt lehetett megtekinteni azokat a technikai eszközöket, amelyek az ideiglenesen létrehozott szervezeti egységek feladatvégrehajtását támogatják. A Magyar Honvédséget az MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj állománya és a mentesítési feladatokban használt eszközeinek egy része képviselte. Mint Miklovich János ezredes, a zászlóalj parancsnoka elmondta: az alakulat a számukra meghatározott feladatokat gyorsan és biztonságosan végezte el. A munka mellett a zászlóalj számára tanulási folyamat is volt az elmúlt három hónap, melynek tapasztalatait összegyűjtik, elemzik és beépítik a kiképzési folyamatba is, így a jövőben még magasabb színvonallal tudják majd végrehajtani a vírus elleni védekezésben meghatározott feladataikat.

(honvedelem.hu)