Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter Hódmezővásárhelyen fogadta osztrák partnerét, Hans Peter Doskozil osztrák védelmi és sportminisztert, 2017. június 16-án, pénteken.
A magyarországi látogatás első állomása a hódmezővásárhelyi laktanya volt, ahol katonai tiszteletadás mellett fogadta osztrák partnerét Dr. Simicskó István.
A kétoldalú kapcsolatok építésén túl a mai magyarországi látogatás célja, hogy Doskozil miniszter úr találkozzon a déli határ mentén dolgozó osztrák kontingens aktuális váltásának katonáival, megismerje munkájukat, munkakörülményeiket, valamint ellátásukat. Az osztrák miniszter a hazánkban tevékenységét 2016 novemberében megkezdő osztrák kontingenst első alkalommal látogatja meg.
Hódmezővásárhelyen Dr. Simicskó István kiemelte: Ausztria Magyarország fontos európai partnere, közös európai értékekkel, és több évszázados történelmi múlttal. A migrációs válság Ausztria és Magyarország számára is nagy kihívás, így fontos az együttműködés tovább fejlesztése, hogy közösen lépjünk fel az illegális migráció és annak hatásai ellen, valamint megvédjük az európai és a schengeni határokat. Mindkét fél egyetértett abban,hogy garantálni kell a biztonságot és nem szabad teret engedni az új típusú biztonságpolitikai kihívások okozta fenyegetettségnek.
A hódmezővásárhelyi megbeszélésen a miniszterek többek között kitértek a kétoldalú kapcsolatok további fejlesztési lehetőségeire, egyeztettek a Közép-Európai Védelmi Együttműködés egyes kérdéseiről, valamint a közös missziós szerepvállalás aktuális helyzetéről is.
A mai találkozó következő két helyszíne Ásotthalom és Bácsalmás lesznek.
(Honvédelmi Minisztérium)