A Magyar Honvédség mindent megtesz az ország biztonságának garantálása érdekében, ennek megfelelően továbbra is a katona az első és legfontosabb a honvédelmi vezetés számára, és e megbecsülés következtében erősödött is a haderő megtartó képessége – mondta el Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter október 26-án Budapesten.
A miniszter a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően a Nemzetbiztonsági bizottsága előtt számolt be a tárca egy éves intervallumot felölelő tevékenységéről, érintve a jövő stratégiai vonatkozású terveit is.
A tárcavezető rendhagyó beszámolója keretében részletes tájékoztatást nyújtott a honvédség szerteágazó feladatrendszeréről, ezen belül kitért a határvédelemmel kapcsolatos komplex szakmai tevékenységek sorára, kiemelve a hazai- és külföldi szerepvállalás területeit egyaránt. A miniszter kijelentette: „Hazánk Európa egyik legbiztonságosabb országa napjainkban, ami részben a magyar katonák munkájának is köszönhető”.
Katonáink a rendőrökkel közösen, velük szoros együttműködésben megvédték és jelenleg is jelentős erők bevonásával védik az ország határait, garantálva a magyar emberek biztonságát. Embert próbáló, áldozatos munkájukkal kivívták a magyar állampolgárok, ezzel együtt az ország elismerését és megbecsülését. Ezzel párhuzamosan növeltük a külföldi missziós szerepvállalásunk keretein belül az iraki és a balkáni kontingenseink létszámát is. Jelenleg a Magyar Honvédség közel ezer katonája teljesít szolgálatot hazájától távol, a biztonság szavatolása érdekében – mondta el a miniszter.
Dr. Simicskó István kifejtette: a kormány döntött arról, hogy a NATO vállalásainkhoz illeszkedően a honvédelmi kiadások 2024-re elérik a GDP 2 százalékát. A miniszter a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretein belül a folyamatban lévő és tervezett fejlesztésekről, modernizációs elképzelésekről is tájékoztatta a jelen lévő bizottsági tagokat. Elmondta: A Program megvalósítására munkacsoport alakult és ehhez szervezeti változásokat is eszközölt a minisztérium vezetése. A Program kapcsán a tárca az idei évben jelentős eredményeket tudhat maga mögött.
A szakmai munka beindult, az eredmények ezt jól mutatják, melynek nyomán a fejlődés több vonalon már most is tapasztalható, hamarosan pedig egyéb területeken is kézzelfoghatóvá válik, hiszen 2018-ban megújul a Magyar Honvédség légi szállító kapacitása, erősödik a jelenlegi helikopter flotta, tovább emelkedik az állomány fizetése és tavaszig új gyakorló ruházatot kapnak a katonák. A toborzási tevékenység eredményesésségét plasztikusan bemutató tájékoztatója során a miniszter beszámolt az Önkéntes tartalékos Rendszer területi alapokon történő megújításáról, a társadalom felé történő nyitás kapcsán a nemrégiben létrehozott Honvédelmi Sportszövetségről és a Honvédelmi Sportközpontok feladatairól, a honvédelmi oktatással összefüggően a kadétrendszerről, majd végül az első világháborús hadisírok felújítása kapcsán végrehajtott és tervezett feladatokról is. Ezt követően a tárcavezető kérdésekre válaszolt.
Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter még az idei évben, tervezetten december elején számol be a tárca feladatairól és eredményeiről az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága előtt is.
(Honvédelmi Minisztérium)