A kormány pozitív döntésével és a szükséges mintegy 172 milliárd forintos forrás biztosításával akár már jövőre megkezdődhetnek a helikopterbeszerzések - mondta Hende Csaba az MTI-nek adott év végi interjújában. A honvédelmi miniszter azt is elmondta, hogy a csapatok és az érdekképviseletek január elején tájékoztatást kapnak a honvédségi illetményemelés részleteiről.
Az Országgyűlés által elfogadott jövő évi költségvetés szerint a Honvédelmi Minisztérium (HM) mintegy 250 milliárd forintból gazdálkodhat. Ezzel a HM költségvetése 2015-ben mintegy 9 milliárd forinttal emelkedik az idei évhez képest.
A kormány döntése szerint a pápai repülőtér fejlesztési munkálatai jövő évi ütemének megvalósításához szükséges forrásokat, valamint a walesi NATO-csúcson hozott döntések alapján felállítandó magas készültségű összhaderőnemi kötelék (VJTF) magyar komponensének felkészítési, felszerelési költségeinek jövő évi fedezetét is a HM fejezet támogatási főösszegén felül biztosítják.
Hende Csaba elmondta, hogy a katonai életpályamodell részeként július elsejétől megvalósuló illetményfejlesztéshez szükséges többletforrást a központi költségvetés céltartalékából fedezik. A jelenlegi mintegy 70 milliárdos bértömeg 30 százalékos emelésére éves szinten 22 milliárd forintra van szükség. A 2015. július 1-jétől megvalósuló emelés fél éves költsége ezért mintegy 11 milliárd forintot tesz ki. Így a kiadási főösszeg és a bértömeg növekedése folytán a honvédelmi költségvetés mintegy 20 milliárd forinttal növekszik 2015-ben, ez csaknem 10 százalékos emelkedést jelent 2014-hez képest - tette hozzá.
A jövő júliustól megvalósuló 30 százalékos emelésen felül 2019. január elsejéig évente további 5-5 százalékos, vagyis négy év alatt összesen 50 százalékos illetményemelést kapnak a katonák. Ezzel együtt fokozatosan egy új katonai életpályát vezetnek be. Ennek részeként rendezik az illetményrendszert, a jelenlegi 32 féle pótlék helyett lényegesen kevesebb lesz, aminek forrásai ezentúl is részét képezik a bértömegnek. Mint elmondta, az eltöltött évek mellett a teljesítményt, a tudást és a tapasztalatot egyaránt figyelembe kell venni. Garantálni kell az előrelépés lehetőségét - fejtette ki a miniszter, hozzátéve: azt szeretné, hogy mind a tiszti, mind az altiszti kar méltó módon élhessen. Több részletszabályon még dolgoznak, de a koncepciót január elején megkapják a csapatok és az érdekvédelmi képviseletek, akiktől várja majd a véleményeket.
Hende Csaba szólt arról is, hogy a tiszti állományban stagnálás figyelhető meg, az altiszti állományban viszont fájdalmas veszteségeket szenvedtek el. Márpedig - mint mondta - egy jól kiképzett katona sok évbe és sok pénzbe kerül, így ha otthagyja a honvédséget, az a leginkább kidobott pénz, a legnagyobb veszteség. Ezért is szükséges az altiszteket és a legénységet preferálni a megnövekedett bértömeg elosztásánál.
Kitért arra is, hogy a Honvédelmi Minisztérium és a Belügyminisztérium vagyonkezelésében lévő helikopterek legkésőbb az évtized végére elérik a gyártó-tervező irodák által engedélyezett üzemidőt. Ezért a HM, együttműködve a társminisztériumokkal és azon állami, közfeladatot ellátó szereplőkkel (Terrorelhárítási Központ, ORFK-Légirendészet, Országos Mentőszolgálat, katasztrófavédelem), összeállítottak egy követelményrendszert, amely hosszú távra megoldhatja a helyzetet.
A tervekben maximum 30 helikopter beszerzése szerepel, a becsült forrásigény a Magyar Honvédségnél 142 milliárd, a rendvédelmi és közfeladatot ellátó szervezeteknél 30 milliárd, vagyis összesen mintegy 172 milliárd forint. Hende Csaba azt mondta: a tender kiírásához már csak a pozitív kormánydöntésre és a forrás hozzárendelésére várnak.
A miniszter kiemelte: a kritériumokat általánosságban fogalmazták meg, hogy a lehető legtöbb helikoptergyártó cég ajánlatot tudjon adni. A szállítási szerződést akár 2015 végére aláírhatják, így a helikopterek szállítása 2016-17-től várható.
A tárca folytatja a honvédelmi célokra feleslegessé vált eszközök és ingatlanok értékesítését. Hende Csaba elmondta: csak idén 944 millió forint értékben írtak alá adásvételi szerződéseket inkurrens eszközökre. Folyamatban van még több mint negyven ingatlan értékesítése, ezek összértéke meghaladja a négymilliárd forintot.
Jövőre is folytatják a hadiipar fejlesztését. Egyrészt - jegyezte meg a miniszter - fontos, hogy minél inkább csökkentsék az ország függőségét olyan kritikus területen, mint a honvédelem, másrészt a magyar hadiipar is jelentős mértékben hozzájárul az ország gazdasági növekedéséhez.
A honvédelmi tárcánál a közelmúltban Puskás Attilát nevezték ki védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkárrá, aki korábban a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ gazdasági igazgatója volt. Hende Csaba elmondta: többek között Puskás Attilának köszönhető, hogy a budapesti Honvédkórház működési költségvetésében 2010-hez képest éves szinten 3,5 milliárd forintos megtakarítást sikerült elérni. Mindezek nyomán a honvédelmi miniszter sokat vár az új védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkárától.
(MTI)