Hende Csaba honvédelmi miniszter bemutatkozó látogatáson fogadta Colleen Bellt, az Egyesült Államok új magyarországi nagykövetét.
A találkozó során áttekintették a Honvédelmi Minisztérium prioritásait, a Magyar Honvédség jövőbeni terveit, a magyar–amerikai védelmi együttműködést és annak fejlesztési lehetőségeit.
A felek áttekintették az Ukrajnával és egyéb válságterületekkel kapcsolatos kérdéseket. Colleen Bell köszönetet mondott Magyarországnak a nemzetközi műveletekben való részvételéért, méltatta az Egyesült Államok és Magyarország közötti, a védelem területén kialakult kitűnő együttműködést és az ezt jól jellemző kapcsolatokat a különleges műveleti erők között. A nagykövet – a NATO tavaly őszi csúcstalálkozójára utalva – hangsúlyozta a védelmi költségvetések emelésének jelentőségét.
Bell nagykövet szenátusi megerősítése 2014. december 2-án, a beiktatása december 16-án volt. 2015. január 19-én érkezett Budapestre, megbízólevelét január 21-én adta át Áder János köztársasági elnöknek a Sándor-palotában.
(Honvédelmi Minisztérium)