Továbbra is többpárti konszenzusra törekszik majd a Magyar Honvédség ügyeiben Hende Csaba. Erről beszélt a jelenleg is a honvédelmi tárcát vezető miniszterjelölt szerdán, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági valamint Honvédelmi és rendészeti bizottságának együttes ülésén.

A honvédség nemzeti intézmény, amelynek feladata, hogy "a három harmadot képviselje", így a honvédelmi ügyekben semmilyen módon nincs helye a pártpolitikának - mondta a politikus miniszterjelölti meghallgatásán.

Hende Csaba kiemelte: a honvédelmi tárca az elmúlt években elvégezte a rá kiszabott munkát, így legszívesebben csak annyit mondana: "folytatjuk".

Kép letöltéseFotó: Kovács Attila, MTIKérdésekre válaszolva kiemelte: az egységes közszolgálati életpályamodell részeként kidolgozták a katonai életpályamodellt, amelyet az előttük álló ciklusban be kívánnak vezetni. Emellett a repülő-, valamint helikopterbeszerzés ügyén is intenzíven dolgoznak, és terveik szerint ezeket még ebben az évben meg is tudják oldani - mondta Hende Csaba.

(MTI)