Az adventi időszak arról szól, hogy mindannyiunk lelke feltöltődik hittel, reménnyel, örömmel és szeretettel – fogalmazott dr. Simicskó István november 28-án, szombaton este Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban.
A honvédelmi miniszter a Magyar Honvédség adventi hangversenyét követően hangsúlyozta: a katonák az elmúlt időszakban kiemelkedő munkát végeztek. „Hirtelen, gyorsan kellett helytállniuk egy új feladat elvégzésében és védelmezték a hazát” – mondta dr. Simicskó István, hozzátéve: szeretné megköszönni a katonák, illetve – a belügyminiszter nevében – a rendőrök helytállását is.
A hagyományos adventi hangversenyre meghívott vendégeket köszöntve dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök úgy fogalmazott, hogy az advent a várakozás és a felkészülés mellett a hálaadás és a köszönet időszaka is. „Ez a rendezvény is a köszönet jegyében fogalmazódott meg, mert valóban köszönetet szeretnénk mondani (…) mindenkinek, aki katonáink munkáját, szolgálatát ebben az esztendőben segítette” – mondta, hozzátéve: a katonák sokszor meghatódtak azoktól a kedvességektől, amelyeket az állampolgároktól kaptak. Legyen szó akár egy tál gyümölcsről vagy egy képeslapról.
„A karácsony a szeretet, az advent a várakozás megtestesülése. Elérkeztünk oda, hogy most hétvégén meggyújthatjuk az első lila gyertyát, a hit üzenetét jelképező gyertyát” – mondta a Honvéd Vezérkar főnök. Kiemelte: a következő gyertya a remény gyertyája lesz, hiszen a hit mellett reményre is szükségünk van ahhoz, „hogy meg tudjuk oldani azokat a feladatokat, hogy szembe tudjunk nézni azokkal a kihívásokkal, amelyek előttünk állnak.”
Benkő Tibor vezérezredes hangsúlyozta: úgy léptünk be 2015-be, hogy északkeleti szomszédunkban háború dúlt és dúl még ma is. Emellett egyre többet hallhattunk a magát Iszlám Államnak mondó terroristákról, akik embereket mészárolnak le. Együtt éltük és együtt tapasztaltuk meg, hogy mit jelent Magyarország és Európa számára a tömeges bevándorlás. „Az a béke, az a biztonság, amelyben az elmúlt évtizedekben élhettük életünket, az nem egy örök adottság, az egy ajándék, amelyet óvnunk kell. És ha kell, akkor küzdenünk kell annak megtartásáért. Gondoskodnunk kell arról, hogy gyermekeink, unokáink békében élhessék majd az életüket. Ezért nekünk kell tennünk” – fogalmazott a Honvéd Vezérkar főnök hozzátéve, hogy mindez csak a társadalom segítségével és nyitottságával valósulhat meg.
Benkő Tibor vezérezredes az adventi hangversenyt azoknak a katonacsaládoknak ajánlotta, akik nem tölthetik együtt a karácsonyt, mert „Magyarországtól távol, több száz, vagy több ezer kilométerre biztosítják azt, hogy a világ békében élhessen.”
A vezérkarfőnöki köszöntőt követően az MH Tatai Helyőrségi Zenekar és az MH Kaposvári Helyőrségi Zenekar varázsolta el a közönséget. Összevont koncertjük programjában közismert és ritkábban játszott dalok is felcsendültek. Elhangzott például John Wasson Festival Fanfare for Christmas című dala, illetve a Nyomorultak musicalből az Álmodtam egy álmot című örökzöld is. A legnagyobb tapsot Máté Péter Ez itt az én hazám című slágerének fúvószenekari átirata kapta. Az összevont zenekart Csizmadia Zsolt ezredes, a Magyar Honvédség főkarmestere mellett Major András százados, a kaposvári, illetve Balázs Attila őragy, a tatai helyőrségi zenekar karmestere vezényelte. Énekkel közreműködött Jónás Andrea. A koncertet meghallgatták a Balaton 2015 elnevezésű közös kiképzésen részt vevő szlovák és cseh katonai alegységek képviselői is.
(Honvédelmi Minisztérium)