A Budapesti Honvéd Sportegyesület (BHSE) megalakulásának 70. évfordulója alkalmából rendeztek ünnepséget január 15-én, szerdán, Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban. Az eseményen részt vett Benkő Tibor honvédelmi miniszter is.

1949 decemberében, a Kispesti Atlétikai Club és a Honvéd Sportegyesület egyesülésével létrejött a hazai sportélet csúcsteljesítményeket és csúcssportolókat felvonultató klubja, a Budapesti Honvéd Sportegyesület. A Honvédelmi Minisztérium és a 14 szakosztállyal, valamint hat szakággal működő egyesület a Stefánia Palotában tartotta jubileumi ünnepségét.

Kép letöltéseFotó: Rácz Tünde

Köszöntőjében Benkő Tibor honvédelmi miniszter elmondta: az az összefogás, amely az egyesület eddigi hetven évét jellemezte, példaértékű, hiszen annak eredményeképpen írt a BHSE sporttörténelmet. „Legyenek rá büszkék, legyenek büszkék sportoló elődeikre, s mindazokra, akik a sportegyesületen keresztül a hazánk, országunk érdekeit szolgálják” – mondta a tárcavezető.

Kép letöltéseFotó: Rácz Tünde

A miniszter rámutatott: egy sikeres egyesületnek nem elég pusztán a dicső múltra emlékezni, ám a Honvéd az építkezésben is élen jár, hiszen sikeres jelene van, és – ami ugyanolyan fontos – határozott jövőképpel rendelkezik. Mint mondta, ebben hatalmas szerepe van annak a közösségi szellemnek, alázatnak és áldozatvállalásnak, amely az egyesületet és sportolóit jellemzi. „Mindaz, amit tesznek, azt nem önös érdekből, hanem az egyesületért, a hazáért, a nemzetért teszik. Ez pedig elszántságot, elkötelezettséget, odaadást, sportszerűséget kíván mindenkitől” – mutatott rá Benkő Tibor, hozzátéve, hogy a tárca a jövőben az eddigieknél is szorosabbra kívánja fűzni a kapcsolatot a hazai sikerklubbal.

Kép letöltéseFotó: Rácz Tünde

Simicskó István, a BHSE társadalmi elnöke – aki a Honvédelmi Sportszövetség elnöki posztját is betölti – személyes élményeit elevenítette fel a BHSE kapcsán. Az egyesület eddigi történetét sikertörténetként jellemezte, mint mondta, az elmúlt 70 évben a BHSE sportolói több ezer érmet gyűjtöttek be különböző hazai bajnokságokon és tornákon, Európa- és világbajnokságokon, olimpiákon. Simicskó István hangsúlyozta, hogy a sikerhez a kiváló, felkészült sportemberek mellett éppen arra a szellemiségre, családias és támogató környezetre van szükség, amely az egyesületet jellemzi. Hozzátette: a BHSE esetében külön pluszt ad az neve, benne a honvéd szóval, hiszen a hazához fűződő eszmei kapocs még nagyobb motivációt ad a sportolóknak. „Ez hatja át a sportolóinkat, ezt érzik, amikor kimennek egy olimpiára, és a nemzeti színeket, Magyarországot, a magyar embereket képviselik. Ez az a többlet, ami kell ahhoz az akaraterőhöz, amely emberfeletti eredményekre készteti sportolóinkat, s meghozza a sikert” – mondta az egyesület társadalmi elnöke.

Kép letöltéseFotó: Rácz Tünde

Az esemény – amelyen részt vett Vidoven Árpád, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára, Szabó István, a tárca honvédelmi államtitkára, Böröndi Gábor altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese, Sárfalvy Péter, az EMMI helyettes államtitkára, valamint Gergely István, a BHSE ügyvezető elnöke is – elismerések átadásával és a Budapesti Honvéd Sportegyesület 70 évét feldolgozó filmvetítéssel zárult. Az ünnepség kísérőprogramjaként az érdeklődők a helyszínen tekinthették meg azt a tárlatot, amelyen a BHSE elmúlt 70 évének relikviáit, többek között világ- és Európa-bajnoki érmeket, egyesületi kupákat és mezeket állítottak ki.

(honvedelem.hu)