Hende Csaba honvédelmi miniszter tartott seregszemlét pénteken a római kori hagyományőrző csapatok összecsapása előtt a Savaria Történelmi Karneválon, majd egy honvédségi toborzópontot és egy katonatörténeti kiállítást is megnyitott.

Hende Csaba a Történelmi Témaparkban köszöntötte a felsorakozott négy római légiót, és megnyitotta a hadijátékokat.

A történelmi fesztiválon idén az első világháború kitörésének századik évfordulójára is emlékeznek: a Történelmi Témapark szomszédságában felépítettek egy első világháborús harcálláspontot, ahol a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtiszt Képző Kara Ludovika zászlóaljának hagyományőrző katonái korabeli egyenruhákban és fegyverzettel jelenítik meg az első világháború időszakát.

Itt nyílt meg a Magyar Honvédség toborzópontja is, amelyet átadva Hende Csaba hangsúlyozta: fontos lehetőség a honvédség számára, hogy a történelmi karneválon is megszólítsa azokat a fiatalokat, akik minden szempontból, testileg és lelkileg is alkalmasak és készek a haza védelmére, akik vonzalmat éreznek a katonai pálya iránt.

Szavai szerint a tisztképzés és altisztképzés megújításának köszönhetően ma már egyre népszerűbb a katonai hivatás, amit jelez az a tény is, hogy a Ludovika akadémia parancsnoki szakára idén tizenhétszeres volt a túljelentkezés.

Hozzáfűzte: a toborzóponton várják azok jelentkezését is, akik nem hivatásszerűen, hanem csak egy időre, akár szerződéssel, akár önkéntes tartalékosként szolgálnának, de azokat is akik csupán érdeklődnek a honvédség mindennapjai iránt.

A fesztivál I. világháborús helyszínén nyílt meg az a fotókiállítás is, amely a 2006-ban végérvényesen felszámolt Savaria lövészdandár utolsó időszakát örökíti meg.

A tárlatról szólva Hende Csaba felidézte, hogy Szombathely, az egykori Savaria igazi katonaváros, amelyet Claudius császár a kiszolgált római katonák letelepítésére alapított, Európa egyik legnépszerűbb szentjének, annak a Szent Mártonnak a szülővárosa, aki maga is katonaként szolgált, mielőtt pappá, majd püspökké szentelték.

A Savaria laktanya végnapjai című kiállításon látható képek - Benkő Sándor fotóriporter felvételei - egy "történelmi zsákutca" tanúi, arról az időről beszélnek, amikor a magyar katonát és az általa képviselt értéket nem becsülték meg - tette hozzá Hende Csaba.

(MTI)