Horvátország és Magyarország kapcsolata közös érdeken alapul, amelyeket meg kell erősíteni és minél hatékonyabban védelmezni kell - mondta Simicskó István honvédelmi miniszter Zágrábban, miután tárgyalásokat folytatott horvát vendéglátójával, Damir Krsticeviccsel.

A két miniszter az Európát sújtó, fokozódó terrorveszélyről, a migrációs válságról és a közös haderőfejlesztésről tárgyalt a horvát fővárosban.

Kép letöltéseFotó: Dévényi Veronika

"A mostani találkozón megerősítettük együttműködési szándékunkat, jelen korunk új típusú kihívásai pedig egyértelműen az összefogást erősítik bennünk" - mondta Simicskó István közös sajtótájékoztatójukon.

Hozzátette: Magyarország és Horvátország haderőfejlesztésbe kezd, ezért fontos, hogy a két ország egyeztessen egymással, és minél több olyan közös projektet valósítson meg, amely mindkét ország számára hasznos.

"A horvátok nem csak a barátaink, hanem szomszédaink is, és sokkal több minden köt össze minket, mint szétválaszt" - hangsúlyozta a miniszter, majd hozzáfűzte: a két nép barátságát az is kifejezi, hogy a magyar haderőprogram Zrínyi Miklós nevét viseli.

Kép letöltéseFotó: Dévényi Veronika

Simicskó István jelezte, hogy hamarosan találkozik a két ország vezérkari főnöke is, és egyeztet a szakmai programokat illetően. Mint mondta: egy közös munkacsoport létrehozásáról is megállapodtak, amely az együttműködést segíti. Reményét fejezte ki, hogy Horvátország is katonai attaséi hivatalt nyit Budapesten - Magyarország tavaly nyitott ilyet Zágrábban -, mert az fontos volna a gyakorlati együttműködés miatt.

Damir Krsticevic a sajtónak úgy nyilatkozott: "Egyetértettünk a magyar miniszterrel abban, hogy országaink kulcsfontosságú szerepet játszanak a béke és a stabilitás megtartásában Délkelet-Európában" - mondta.

A horvát miniszter jelezte, hogy kollégájával a légierőről is beszéltek. Krsticevic úgy vélte: Magyarország ebben Horvátország előtt jár, ezért kíváncsi volt a tapasztalataira.

Kép letöltéseFotó: Dévényi Veronika

Horvátország egyetlen vadászrepülő százada 12, nagyjavításon átesett MiG-21BiSZ harci gépből és UM gyakorló repülőgépekből áll.

Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő nemrég bejelentette, hogy Horvátország tendert írt ki a légierő gépparkjának felújítására, és ezt még az idén elbírálják.

(MTI)