Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter hivatalában fogadta a bemutatkozó látogatásra érkezett Dr. Mladen Andrlic horvát nagykövetet, Budapesten. Dr. Mladen Andrlic horvát nagykövet, aki Gordan Grlic Radman-t váltotta, 2017. október 2-án adta át megbízó levelét Áder János köztársasági elnöknek.
Dr. Simicskó István a találkozón kiemelte, hogy kiváló a horvát-magyar katonai együttműködés, elsősorban a képzés-kiképzés és a különleges műveleti együttműködés terén, valamint egyre több nemzetközi gyakorlaton veszünk részt közösen a horvát katonákkal. Célunk fenntartani, és ha lehet, tovább erősíteni a katonai együttműködést – hangsúlyozta a tárcavezető. A felek érintették még a kegyeleti diplomácia területét, a haderőfejlesztést, illetve a védelmi ipari együttműködés lehetőségeit is, különös tekintettel az Európai Védelmi Alap nyújtotta jövőbeni lehetőségekre.
A találkozó során a partnerek kiemelték a két ország szoros együttműködését a Közép Európai Védelmi Együttműködés kereteiben és a 2018. március végi V4 - CEDC rendezvény fontosságát.
(MTI)