"Hőseink bátorságot adnak a mához, a jövő kihívásaihoz" - hangoztatta a honvédelmi miniszter a magyar hősök emlékünnepén tartott beszédében.
Simicskó István megjegyezte, hogy több mint 200 állam létezik ma a Földön, de csak kevésnek adatott meg, hogy ezeréves államissággal rendelkezzen. Felidézte, hogy a Kárpát-medencében élő magyar népnek szabadságáért, függetlenségéért folyamatosan küzdenie kellett, mindezek sok kudarccal, véráldozattal jártak. Magyarország több mint ezeréves állami fennállása igazolja, hogy "hőseink áldozata nem volt hiábavaló" - fűzte hozzá.
Emlékeztetett arra, hogy a hősök emlékünnepének eredete az első világháborúra nyúlik vissza. Abele Ferenc vezérkari őrnagy kezdeményezte, hogy minden évben május utolsó vasárnapján emlékezzünk meg hőseinkről, akik Magyarország védelmére keltek és hősi halált haltak; megérdemlik, hogy valamennyi magyar nemzedék emlékezzen rájuk. Ennek kapcsán Simicskó István szólt arról is, hogy egy nemzeti közösséget az is minősít, hogy milyen állapotban vannak hősei sírjai, illetve a katonai emlékhelyek. Elmondta: Magyarországon 2668 településen van ilyen emlékhely, s valamennyit felújítják.
A honvédelmi miniszter azt mondta: a Magyar Honvédség katonái ott voltak, hogy védjék a magyar embereket az árvizek során vagy a vörös-iszapkatasztrófánál is. Ott vannak napjainkban is, amikor 21. századi népvándorlástól kell megvédeni Magyarországot - fogalmazott. A Magyar Honvédség katonái felkészültek, és helytállásukkal a jelenkori kihívásokkal szemben is képesek védelmezni Magyarországot, a magyar embereket - jelentette ki a miniszter.
Simicskó István kitért arra is, hogy hazaszeretet nélkül semmilyen hazát nem lehet megvédeni, de "aki szívvel küzd, az legyőzhetetlen".
A magyar hősök emlékünnepén a budapesti Hősök terén tartott megemlékezésen a Hősök emlékkövénél koszorút helyezett el a kormány nevében Simicskó István honvédelmi miniszter, Áder János köztársasági elnök nevében főhadsegédje, Szegő László dandártábornok, Orbán Viktor kormányfő nevében Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár, Benkő Tibor vezérkari főnök, több állami és katonai szervezet, valamint a honvédelem ügyéért tevékenykedő civil szervezet képviselője. Az ünnepség végén ágyúlövéssel tisztelegtek a hősök emléke előtt.
A magyar hősök emléknapjának eredete egy 1917. évi törvényre vezethető vissza. Nagyszabású rendezvénysorozatot 1944-ig minden évben tartottak, 1945-ben még megemlékeztek a hősök napjáról, 1946-tól azonban elmaradtak a hivatalos megemlékezések.
A magyar hősök emlékének megörökítéséről és a magyar hősök emlékünnepéről szóló 2001. évi törvény ismét a magyar hősök emlékünnepévé nyilvánította minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját.
Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.
(MTI)