Magyarország továbbra is elkötelezett amellett, hogy az új típusú fenyegetéseket nemzeti és többnemzeti megoldásokkal együttesen kell kezelni.
A mesterséges intelligencia, az éghajlatváltozás védelmi szférára gyakorolt hatása, valamint a hibrid fenyegetések elleni küzdelem kerültek napirendre az EU külügyi és védelmi minisztereinek találkozóján, melyen Benkő Tibor honvédelmi miniszter is részt vett.
A védelmi miniszterek elsőként megbeszélést folytattak a mesterséges intelligencia és az új technológiák kockázatairól, valamint az azok által nyújtott lehetőségekről, a szabályozási és etikai kérdésekről. A tárcavezetők áttekintették az EU és a NATO további együttműködésének lehetőségeit is ezen a téren. A megbeszélésen részt vett Federica Mogherini, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, és Rose Gottemoeller, a NATO főtitkár-helyettese.
A találkozó témái között szerepelt még az éghajlatváltozás és a védelem kapcsolata, valamint a haditengerészeti koordinált jelenlét.
A finn elnökség prioritásai közé tartozik a hibrid fenyegetések elleni küzdelem és a kibervédelem, amely a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programnak is kiemelt területe. Ebben a témában az új típusú fenyegetésekre adandó lehetséges válaszok megvitatása kapta a fő szerepet. Az ülésen elhangzott, hogy Magyarország tevőlegesen is részt kíván venni ebben a munkában és a képességkialakításban, ezért csatlakozni kíván az Európai Hibridfenyegetettség Elleni Kiválósági Központhoz.
(honvedelem.hu)