Húsz év után újraindul Magyarországon a katonaipilóta-, illetve légiirányító-képzés a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, illetve a szolnoki helikopter bázison - mondta a bázis parancsnoka az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
Koller József közölte: a képzés beindítását a képességek visszaállítása, az új repülőeszközök hadrendbe állítása, valamint az állomány természetes elöregedésből fakadó utánpótlás biztosítása teszi szükségessé.
Elmondta: a négyéves képzés után a hallgatók vadászpilótává, szállítógép- és helikopterpilótává válhatnak. Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen kétéves általános tanulmányokat követően Szolnokon kapnak gyakorlati képzést a pilóta jelöltek. Ott 220 órás repülési tapasztalatot szereznek a diploma megszerzéséig - tette hozzá.
A dandártábornok a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden arról szólt, hogy a pilótaképzés akár 15-20 hallgatóval is indulhat 2018-ban.
A bejutás egyik legfontosabb feltétele a kifogástalan egészségi állapot, de a megfelelő nyelvtudás is kritérium. A háromnapos vizsgálatot Kecskeméten végzi a honvédség orvosi bizottsága, a ROB (Repülő Orvosi Bizottság) - mondta.
(MTI; HM)