Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Nyíregyházi Huszártalálkozót augusztus 24-én, szombaton. A rendezvényen Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi államtitkára is részt vett.

Térzenével, majd hagyományőrző huszárbandériumok, csapatzászló, díszszakasz, valamint katonazenekar felvonulásával kezdődött a magyar hadtörténelem talán legkiemelkedőbb fegyverneméről megemlékező találkozó a szabolcsi megyeszékhelyen.

Kép letöltéseFotó: Ruzsa István

A magyar huszár szobránál tartott rendezvényen Takács Attila dandártábornok, a Magyar Honvédség Parancsnoksága szárazföldi haderőnemi szemlélője köszöntő gondolataiban méltatta a huszárokat, mint a magyar történelem, mind pedig az egyetemes hadtörténet, hadművészet örökségét. Hangsúlyozta: fél évezredes története során a magyar huszárra mindig akkor volt igazán szükség, amikor a katonai racionalitás már kevésnek bizonyult, amikor elsősorban a virtusos tulajdonságok, a vakmerőségig való bátorság, gyors helyzetfelismerés, és még gyorsabb döntés és az intuíció szükségeltettek, ahol egy-egy harci feladat megoldásában a személyes képességek kiemelkedő fontosságúak voltak, ahol a harcászati tudás volt az igazi erény.

Kép letöltéseFotó: Ruzsa István

Ezt követő ünnepi beszédében Szabó István honvédelmi államtitkár úgy fogalmazott: Nyíregyháza joggal nevezhette magát katonavárosnak, hiszen 1868-tól egészen 1996-ig folyamatosan katonai alakulatoknak adott otthont. „Nyíregyháza mindig büszke volt katonáira, honvédjeire. 1978-tól az itt működő Vasvári Pál Gimnázium a katonai kollégiumi képzés országos hálózatába is bekapcsolódott, egészen a katonai kollégiumok megszüntetéséig. Napjainkban pedig az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezrednek ad otthont a város, és nagy örömömre szolgál, hogy a nyíregyházi közgyűlés május 30-i döntésének megfelelően a korábbi Benczúr iskola épületében fog települni, az önkéntes területvédelmi tartalékos rendszer egyik központjaként” – tette hozzá a honvédelmi államtitkár.

Kép letöltéseFotó: Ruzsa István

Szabó István emlékeztetett: a huszárok bátorságáról, bajtársiasságáról, hazaszeretetéről, leleményességéről és virtusáról legendák szálltak apáról fiúra, ezekkel az értékekkel pedig a 21. század katonájának is rendelkeznie kell. „A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program elvárása olyan magyar katonák által alkotott honvédség, akik eltökéltek, szilárd hivatástudattal rendelkeznek és az egységes és modern elvek mentén megvalósuló irányítás mellett korszerű eszközökkel képesek a kor biztonsági kihívásaira megfelelő válaszokat adni” – jelentette ki a tárca honvédelmi államtitkára, hozzátéve: a program nem valósulhat meg biztos társadalmi háttér, a társadalomból építkező hátország nélkül, amely önként, de tudatosan gondolkodik és tesz a haza biztonságáért.

A rendezvényen Vattay Antal, a legendás altábornagy unokája négy darab zászlót adományozott az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred számára, nagyapja hagyatékából.  Az adományt Polyák András ezredes, az alakulat parancsnoka vette át.

(honvedelem.hu)