Fennállásának 25. évfordulója alkalmából tartott ünnepi gyűlést a Honvédség és Társadalom Baráti Körök Országos Szövetsége (HTBK OSZ) Budapesten, június 25-én. Az eseményen részt vett Benkő Tibor honvédelmi miniszter is.

A tárcavezető ünnepi beszédében az 1994-es megalakulás főbb célkitűzéseire, a honvédelem ügyének támogatására, a polgári lakosság és a katonák kapcsolatának erősítésére, illetve a fiatalok hazafias nevelésére mutatott rá. Mint mondta, bár eltelt negyed évszázad, a célok nem változtak, sőt, azok a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program szerves részét képezik. Benkő Tibor kiemelte: a kitűzött célok eléréséhez a társadalmi támogatottság elengedhetetlen feltétel, hiszen csak annak segítségével tud a Magyar Honvédség valóban megújulni, s válhat a térség meghatározó, erős, ütőképes haderejévé. „A legfontosabb, hogy a társadalom magáénak érezze a honvédelem ügyét és céljait, segítve azok megvalósulását” – mondta a miniszter.

Kép letöltéseFotó: Tóth László

Benkő Tibor megköszönte a HTBK OSZ kiváló munkáját, egyben rámutatott, hogy az elmúlt huszonöt esztendő emlékei a jövőbe tekintés és a további építkezés alapkövei is. „Minél több embert kell megnyerni az ügyünk érdekének. A teljes társadalmat magunk mellé kell állítani, hogy érezzék az emberek: ez a honvédség a magyar emberek és Magyarország biztonságát szolgálja” – mutatott rá a honvédelmi miniszter.

Kép letöltéseFotó: Tóth László

Szelekovszky Ernő, a HTBK OSZ elnöke az elmúlt huszonöt év kapcsán kiemelte: a rendszerváltás utáni évtizedben megalakult szervezetek közül mára csak azok működnek, akik valóban bizonyították alkalmasságukat. Az 1994-es alapítást követően sorra alakultak a baráti köri egyesületek, amelyek az évezred fordulójára országos szervezetbe tömörültek. Tevékenységük hamarosan kibővült a hadiemlékek ápolásával, a hadisírok feltárásával és annak rendbehozatalával. Az elnök elmondta: az országhatáron kívül is megkezdték a történelmi emlékmentő és kegyeleti munkát. Erdélyben, Felvidéken és Kárpátalján csatlakoztak hozzájuk a helyi lakosok, s létrehozták baráti köreiket. „Így jelenleg országhatárainkon belül harmincnégy, Erdélyben hat, Felvidéken kettő, Kárpátalján pedig egy kör tagja a Szövetségnek. Lényegében ez az egyetlen olyan társadalmi szervezet hazánkban, amelynek hatásköre a történelmi Magyarországra, annak magyarlakta területére is kiterjed” – hangsúlyozta Szelekovszky Ernő.

Kép letöltéseFotó: Tóth László

Az eseményen Farkas Bertalan nyugállományú dandártábornok, valamint a társszervezetek vezetői köszöntötték a jubiláló Szövetséget. Az ünnepi gyűlés elismerések átadásával zárult.

(honvedelem.hu)