Az Irakban szolgáló magyar katonák helyzetéről tartott sajtótájékoztatót Benkő Tibor január 9-én. Magyarország honvédelmi minisztere a tárca Balaton utcai objektumában videóhívásban kapott tájékoztatást a közel-keleti országban szolgáló honvédek parancsnokától.

A Honvédelmi Minisztérium vezetése folyamatos kapcsolatban áll a műveleti területeken szolgálókkal, így az MH Iraki Kiképzés Biztosító Kontingens tagjaival is. Mint a sajtótájékoztatón Benkő Tibor honvédelmi miniszter elmondta, mielőtt kiküldjük a katonáinkat egy műveleti területre, értékelések, elemzések és következtetések levonása előzi meg a felkészítést. „Úgy készítjük fel a katonáinkat a feladatokra, missziókra, hogy a legnagyobb biztonságot tudjuk nekik garantálni” – fogalmazott. „Folyamatosan figyelemmel kísérjük, mi folyik a műveleti területeken, hogyan tehetünk annak érdekében, hogy a körülményekhez és lehetőségekhez képest a legnagyobb biztonságot tudjuk garantálni.” Benkő Tibor hangsúlyozta: egy békemissziós feladat kapcsán természetesen annak jellegéből adódóan nem lehet teljes biztonságról beszélni, de ezzel a katonák is tisztában vannak, eszerint történik kiképzésük, felkészítésük, és így is vesznek részt a feladatban.

Kép letöltéseFotó: Tóth László

A sajtótájékoztató során a honvédelmi miniszter videókonferencián keresztül egyeztetett a kontingens parancsnokával. Farkas Sándor alezredes helyzetjelentéséből kiderült: előre tudtak egy esetleges támadás lehetőségéről, éppen ezért mindent megtettek annak érdekében, hogy felkészültek legyenek. A támadás óta – amelyben egy magyar katona sem sérült meg – Farkas alezredes megtette a szükséges biztonsági szigorításokat: honvédeink állandó jelleggel védőfelszerelést viselnek, valamint a parancsnok csak a feladatellátás szempontjából legszükségesebb mozgásokat engedélyezi. Az alezredes arról is beszámolt, hogy a pesmerga erők felkészítését célzó kiképzési tevékenységet jelenleg szüneteltetik, de minden más feladatkört folytatnak a magyar katonák.

Kép letöltéseFotó: Tóth László

Benkő Tibor miniszter személyi állományt érintő kérdésére a parancsnok elmondta, hogy a magyarok felkészültsége példaértékű, nemzetközi viszonylatban is elismert, egyéni felszerelésük pedig kiválóan alkalmas a feladataik végrehajtására. A kint szolgálók morálját illetően úgy fogalmazott: a katonák töretlen lendülettel végzik feladataikat, és sokat jelent számukra, hogy folyamatos kapcsolatban tudnak maradni otthon maradott szeretteikkel. A jelentésben elhangzott: az MH Iraki Kiképzést Biztosító Kontingens kint szolgálói továbbra is felkészültek minden eshetőségre. A sajtónyilvánosság lehetőségét megragadva Farkas Sándor alezredes hangsúlyozta: nagyon szoros kötelék alakult ki a katonák között, magas szakmai szinten dolgoznak, képesek bármire reagálni, és minden szükséges segítséget megkapnak otthonról.

A videótelekommunikációs jelentéstételt követően újságírói kérdésre Benkő Tibor elmondta: a magyar katonák az iraki kormány felkérésének megfelelően segédkeznek az országban, és teszik ezt mindaddig, ameddig a közel-keleti ország vezetése másra nem kéri hazánkat. Mindemellett NATO-tagországként továbbra is részt veszünk a szövetség feladataiban. A honvédelmi miniszter hozzátette, hogy a Magyar Honvédség missziós szerepvállalásainak helyzete ma sokkal jobb, mint évekkel ezelőtt, hiszen ma már rendelkezünk olyan csapatszállító képességgel, amely szükség esetén azonnal bevethető.

Benkő Tibor emlékeztetett: a jelenleg felfüggesztett kiképzési feladatkör mellett számos más szerepvállalásban jelen vannak katonáink, mint például az őrzés-védelem, a partnerképesség építése, valamint a ROLE-1 fokozatú katonai egészségügyi ellátás működtetése.

(honvedelem.hu)