Az Alaptörvény módosításához szükséges ötpárti egyeztetés következő fordulóját péntek délelőtt tartják a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai épületében.
Az egyeztetésen már a konkrét normaszövegről tárgyalnak a pártok képviselői, melynek előkészítése során a kormányoldal az ellenzék javaslatait is figyelembe vette. Nem titkolt cél a közös, konszenzuson alapuló megegyezésre törekvés.
Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter kezdeményezte a parlamenti frakciók vezetőinek tárgyalását. A kormány kész az ésszerű kompromisszumokra a konstruktivitás jegyében és az előremutató megoldások terén, egyben arra kéri az ellenzéki pártok képviselőit, hogy tegyék félre pártpolitikai érdekeiket és vegyenek részt az egyeztetésen.
A kormány terrorizmus elleni akciótervének részeként a Magyar Honvédség felkészített erői bevethetőségét a terrorellenes küzdelemben biztosítani kell, amihez szükséges az Alaptörvény módosítása is. Ez a feladat közös érdek, melyre pont azért van szükség, mert terrorveszély-helyzet esetén a honvédség, a jelenlegi szabályozás szerint nem alkalmazható a magyar emberek biztonságának garantálása érdekében.
(Honvédelmi Minisztérium)